Üllő
Amíg nem ismered a
világot, addig magadat sem fogod.
Elérhetőség: www.kristours.atw.hu
E-mail: kristours@freemail.hu
Tel:+ 36 20 448 20 22
Osztálykirándulás Üllőre
Gyülekezés:
Az előre megbeszélt helyen.
Indulás: 08:11 autóbusszal
A régészeti leletek szerint már az őskorban
lakták a települést. A rézkorból csőtalpas edény, a bronzkorból női sírleletek
(községi legelő), gázlómadár csontjaiból készült furulya, a vaskorból kelta
cserépanyag került elő. A népvándorlás korából hét szarmata-jazig
sírt is feltártak. Legjelentősebb régészeti emléke az 1932-ben és az 1951-ben
feltárt két avar temető (több, mint 400 sír), melyek
feltárása (az első a Disznójárás dűlőn, a második a Vecsés-Üllő közötti
felüljárótól déli irányban) jelentősen hozzájárultak a megye avar kori képének
megalkotásához.
Ma már történészek által is elfogadott tény,
hogy a település neve Árpád fejedelem harmadik fiától származik. A Jeleh – Hülek – Illew – Üllő a névváltozás fontosabb állomásai.
Az 1939/1940-ben az Ilona úton feltárt honfoglaláskori temető (23 sír) László Gyula régész
professzor szerint nagycsaládi temetkezőhely volt.
Az első írásos emlék a tatárjárás után,
1252-ből származik: ekkor dezertum (elhagyott
puszta), amely egy 1289-es dokumentum szerint már az „üllői nemesek földje”,
így 1989-ben ennek ünnepelte 700 éves évfordulóját a település. Mivel ez a
dokumentum egy határjárás (birtokadományozás) során keletkezett, van olyan
feltevés, hogy talán nem is Üllőre vonatkozik. Üllő fénykora a középkorban
Mátyás király alatt lehetett, mert Pest megyének a Duna balparti
részének törvénykezési székhelye volt: jónéhány
iratot címeztek innen a nádornak, illetve Mátyásnak a törvénykezők.
A település a török korban végig lakott volt,
nem pusztult ki, mint szomszédai, bár létszáma
1591-től jelentősen visszaesett. A fennmaradt magyar adófizetők névsorai, a
török tulajdonosokkal, szpáhikkal együtt bizonyítják ezt. A török kiverésekor a
Buda visszafoglalása miatti harcokban elnéptelenedett, de 1693-tól már ismét
lakták.
A Rákóczi-szabadságharcból 12 üllői katona
neve ismert. A falu nagyobb része a váci püspök, majd a váci káptalan birtoka:
az 1727-es betelepítés is az utóbbihoz tartozó Püspökszilágyiról történik. A
18. századi mezőgazdasági és birtokviszonyok képét jól mutatja be az üllőiek
úrbéri bevallása 1765-ből, mely országos felmérés része volt, s Mária Terézia
1767-es Úrbéri rendeletét előzte meg. A település mai római katolikus temploma
– mely műemlék jellegű – 1752-1757 között, a református templom 1844-ben épült.
A napóleoni háborúk idején francia
hadifoglyok kerültek Üllőre. A reformkor egyik legjelentősebb eseménye a
településen az ország második vasútvonalának megépítése és átadása volt 1847.
szeptember 1-jén: a Pest–Cegléd–Szolnok vasútvonallal a település gyorsan bekapcsolódik
az országos vasúthálózatba.
Az 1848-49-es szabadságharcban üllőiek is
részt vettek, (pontos névsoruk nem ismert) 1849 januárjában megszállt a
település katolikus parókiájában Jellasics is, sőt az osztrák főparancsnok Windisch-Grätz is járt itt.
1862-ben elindult a földrendezés (még az
1990-es években is tartott), s a kiegyezés után fellendül a növénytermelés
(gyökérzöldség, sárgarépa) és az állattenyésztés (vasúti rampa
megépítése). Az 1890-es évektől a mezőgazdasági miniszter engedélyezi a település
számára évente két alkalommal az országos állat- és kirakodóvásár megtartását.
A század vége felé egyre több üllői jár be a
székesfővárosba dolgozni, ekkortól indult fejlődésnek a sport (labdarúgás
1898), a munkásművelődés (1903-tól dal- sport- és önképzőkör). Az I.
világháborúban üllőiek is harcoltak az orosz és olasz fronton (például három
pilóta üllői lakos). A 130 áldozat nevét és emlékét a katolikus templom előtti
emlékoszlop örökíti meg). A háború után egyre több üllői dolgozott Budapesten.
Fellendült a közművelődés, a különböző műsoros estek, amatőr színházi előadások
fénykora volt ez.
A II. világháborút nagyon megszenvedte a
község: a katonák, a polgári lakosok közül sokan haltak meg, az áldozatok
pontos száma még nem ismert.
1948-tól a kor viszonyainak megfelelően
megindult a téeszesítés. A különböző nevű tsz-ek megalakulása, egyesülése végül
is a Ferihegy MgTsz létrejöttéhez vezetett, mely
három település (Péteri, Üllő, Vecsés) határára terjedt ki. Itt a
rendszerváltás 1989-ben hozott gyökeres változást.
A település kultúrtörténetéhez tartozik, hogy
1847 nyarán járt itt Petőfi Sándor, 1866-1867 telén itt lakott Blaha Lujza.
1915-től itt élt – Tornyoslöbön – 1929-ben
bekövetkezett haláláig Vargha Gyula a jónevű költő,
statisztikus, korábbi államtitkár, 1949-ben itt adta – talán egyik utolsó –
műsoros estjét Karády Katalin, mielőtt emigrált.
A település 2005. július 1-jén kapta meg a
városi rangot.
2007-ben Üllő és Vecsés a Gyáli kistérségből
a Monori kistérségbe kerültek át.
A két templom
harangja, valamint a honfoglalás emlékszobra.
Részvételi
díjak létszám és további igények esetén |
||
Költségek |
20 fő Ft/fő |
20-30 fő Ft/fő |
Utazás |
Külön táblázatban |
|
|
|
|
Busz+csoportkíséret+szendvicses étkezés |
|
|