Janusz Chlopek

Csendes éj

Bizony, volt mivel ismerkedni annak a két úrnak, akik az Unter der Linden egyik kávézójában beszélgettek. Palesztinában nőttek fel. Megszokták a zűrzavart. Ez a berlini nyugalom szokatlan volt számukra. A torzsalkodás saját népével. A palesztinok egyik fele muzulmán volt, de majdannyian keresztényként imádták az egyistent. A viták a házasodás problémái mindennaposak voltak számukra. A robbantások, terrortámadások akaratlanul is kölcsönös félelmet keltettek az ott lakó nációk, vallások között.

Ritkán tudtak felülemelkedni a napi problémákon. Elvonatkoztatni a helytől és világpolgárként viselkedni. Hasszánnak és Alinak a szülei barátok, szinte üzlettársak voltak. Ha nem is volt közös vállalkozásuk, de kisegítették egymást a munkában. Kereskedésük volt. Nem dicsekedhettek a sok haszonnal. Annyit nem jövedelmezett egyik vállalkozás sem, hogy felszámolva az itt lévő vagyont, máshol kezdhettek volna új életet.

Most mégis a két fiú itt ül Berlin főutcáján és szürcsölik kávéjukat. Röviden úgy lehetne fogalmazni, hogy a szülök kiegészítették jövedelmüket, és egyszülött gyermeküket a náci birodalom fővárosába juttatták. A felnőtté váló fiúkat régóta német nyelvre taníttatták. A szülők is beszélték ezt a nyelvet. Hagyománya volt a családban annak az álomnak, hogy majd egyszer átköltözünk Európába. Nemzedékeken keresztül ez nem valósulhatott meg. A gyermekek számát nevelését generációkon keresztül ez az álom irányította. A vallás külsőségei csak a népcsoporthoz tartozást jelentsék. A lényeg az, hogy jó ember legyél. Bárhova is vet a sors mindig becsületes légy. A hitedet belül kell megélned. A külsőségekben ne térj el a többségtől. Hallották újra a messzeségből az atyai és nagyatyai intelmeket az utóbbi időben. Itt Berlinben ez be is vált. Hasszán és Ali hajóval érkeztek a birodalomba. Szüleik titkos és különleges kapcsolatot ápoltak a birodalom titkosszolgálatával. Nem illett róla beszélni, de e bizalmas kapcsolatnak volt köszönhető a két fiú berlini letelepedése. A hajóra Ali és Hasszán szállt fel, de Kielben már Anton Eisberg és Hans Rosenberg cipelte le a csomagokat. Közben új személyi adatokat cseréltek. Megkapták a szülők által kialkudott összegeket is. Ezen bérelhettek lakást, és nyithattak üzletet is. Folytathatták szüleik foglalkozását Európa közepén.

A két fiatalember beilleszkedett a tisztafajú áriák közé. Szüleikkel a kapcsolatot nem tartották. Abban egyeztek meg, majd idővel, ha változik a világ, talán felkereshetik egymást.

Berlinben 1935-ben az jelentette a látványosságot, hogy néha vidéki katonák nem bírtak magukkal, és leittasodva kötekedtek a zsidókkal, vagy akit annak hittek. Aztán minden tisztázódott általában. Az egyik vendéglőben, ahol elnézték Antonnak és Hansnak, hogy csak kávét fogyaszt, és marhahúst vagy birkahúst eszik részeg karszalagos katonák hangoskodtak. Filozofáltak arról, hogy miért is kell a zsidókat elpusztítani. Ezt az érdekes témát a két bevándorló is szerette, hiszen előző hazájukban is sokan foglalkoztak ezzel. Itt könnyebb volt a helyzet, hiszen a társadalom nagy többsége és a hivatalos politika is egyetértett a zsidók társadalmi szerepének minimalizálásával.

Az egyszerű parasztfiúból lett náci katona nem keresett bonyolult magyarázatot. Társai kérdésére miszerint te miért akarod kiírtani a zsidókat, kis gondolkodás után apja szavait idézte. Apám azt mondta, hogy már az iskolában is utáltuk őket. Mindig ötöst kaptak, meg az első padban űltek.

Anton és Hans jót mulattak ezen az egyszerű magyarázaton. Megállapították, hogy ha a tanulmányi eredmények alapján viszik lágerbe az embereket, akkor ők soká kerülnek sorra.

A karácsony Berlinben, ahol a fejlődés az emberek pénztárcáján is meglátszott nagyon gazdag volt. Mindenki sokat vásárolt. Ajándékot, élelmiszert, meg miegyebet. Anton és Hans vegyesboltot nyitottak. Az élelmiszer és minden más apróság volt kapható náluk. A december eleje nagyon erősre sikerült. A kisegítő eladókat felvették állandóra, hiszen a nap egyes szakaszaiban nem tudták volna ketten elvinni a boltot.

Így a kisebb forgalmú időszakokban ráértek kicsit lazítani. Ahogyan most is a kávézóban. Megbeszélték, hogy vesznek egy kisebb fenyőfát, hogy mindenki lássa, ők is normális emberek.

Egy házban vettek ki lakást. Az egyik a földszinten a másik az első emeleten. Mindkettő ablakai az utcára néztek. Más barátaik nem voltak, hiszen az itteni szokások, az új személyiség megtanulása nehezen ment. A nyelvet elég jól beszélték, és a világváros Berlinben nem tűnt nagyon fel, hogy valamilyen akcentussal beszélnek. A német népek kohója jól működött. A népi bajort, svábot meg egyébként sem sokan értették.

Ezekből kifolyólag nőügyeik nemigen voltak. A kávézó egyik felszolgálója Ingrid szívesen szolgálta ki az urakat, és Antonra gyakran nézett mosolyogva. A jó kávén kívül azért is időztek sűrűbben az urak itt. Ma különösen kedves volt Anton Ingridhez. Szerette volna megvárni a munka végén. Úgy gondolták, hogy a nagy keresztény ünnepen együtt lehetnének. Szerettek volna izelítőt kapni a karácsony hangulatából. Kicsit félt Hans ettől a dologtól, de barátja lelkesedése visszatartotta attól, hogy akadályozza a két fiatal közeledését. Megbeszélték, hogy Anton nem ront ajtóstól a házba, hanem szép lassan haladnak. Legtöbbször hárman legyenek, hogy kerüljék a hirtelen, meggondolatlan lépéseket. Lakásukat igyekeztek a német átlagos polgár színvonalának megfelelő állapotba hozni. A vásárolt fenyőfát Antonnál állítanák fel. Hans azzal az ürüggyel lesz este sokáig Antonnál, hogy együtt ünnepelnek. Ingridet szerették volna meghívni karácsony estére.

Ingrid számára ma a kiszolgálás nem volt egyszerű. A kimenőn lévő katonák megjegyzéseket tettek, és ha tehették hozzá is értek a kezéhez, lábához. Nem tetszett nekik, hogy Antonnal és Hanssal vidáman csevegtek. Néha elég csúnyán néztek a két férfi asztala felé. Ingrid kérte, hogy a békesség kedvéért ne várják meg. Menjenek el előbb, majd, holnap szenteste előtt – úgyis előbb bezárnak – megvárhatják, és együtt mennek haza. A két fiatalember hallgatott az ittas emberek viselkedésében jártas hölgyre, és előbb elindultak haza. Útközben eldöntötték, hogy még benéznek a boltba. Azt nem vették észre, hogy két katona kíváncsiságból utánuk osont, hogy megnézze hol laknak. A két katona igen meglepődött, mikor látták, hogy Anton és Hans zárja a boltot. Visszarohantak a vendéglőbe. Beszámoltak társaiknak, akik eldöntötték, hogy végére járnak a dolognak. Azt nem viselték volna el, hogy egy zsidó lett volna a konkurenciája bármelyiküknek Ingriddel kapcsolatban .

Másnap közülük néhányan szolgálatban voltak, de a többiek is csatlakoztak a járőrszolgálathoz. Még teljesen világos volt, mikor alkalmat találtak arra, hogy Anton és Hans boltja felé kanyarodjanak. A bolt nyitva volt, amikor odaértek. Anton éppen az ajtón kívül szerelte az ünnepi nyitva tartás táblát. Egyedül volt már, mert Hans italokat nézett egy közeli kereskedésben. A katonák elkezdtek vele kötekedni, hogy hülye zsidó takarodj Berlinből ! Ő kicsit izgatottan bár, de közölte velük, hogy nem zsidó, és hajlandó ezt igazolni is. Náná, mondták, dokumentum kell. Indult volna be, de útját állták. A dokumentum a gatyádban van üvöltötték, és lerángatták róla a nadrágot alsóneműstől. Anton először nem értette az egészet, mire rádöbbent már késő volt ütötték és agyba főbe verték ordítozva. Átkozták őt és őseit, majd minden a világon élő zsidót. A csürheszellem egyre inkább elhatalmasodott rajtuk. Ekkor érkezett Hans a bolthoz. Rögtön megértette miről van szó. Kiabált nekik, hogy ők muzulmánok, és ugyanolyan módon metélik körül születésük után, mint a zsidókat. A vérszomjas fenevadak se nem láttak se nem hallottak. Az egyik mégis észrevette Hansot. Kiabálta itt a másik is, nézzük meg az „igazolványát”. Ketten meg is indultak felé. Először úgy gondolta, hogy megállítja őket és magyarázkodik. Megmenti a barátját. Majd rájött, hogy ebben a helyzetben ez nagyon kockázatos. Inkább futásnak eredt. A legközelebbi telefonnál felhívta a mentőket, és bejelentette a verekedést. Majd felhívta a rendőrséget. Ők rögtön kérdezték, hogy ki a bejelentő, és mi a címe. Hans egy pillanatra elgondolkodott, majd lecsapta a kagylót. Nem merte megmondani azt sem, hogy hogy hívják. Ekkor vette észre, hogy remeg, és dadog. Menni sem tudott normálisan szédölgött. Visszabotorkált a bolthoz, hogy lássa, mi történt azóta. A mentők éppen kiértek. A járdán ott feküdt barátja. A következő utcasarkon leskelődtek a tettesek. Várták, hogy Hans újra előkerül. A mentők megvizsgálták a mozdulatlan embert, majd letakarták az arcát is. Jelezve, hogy halott. Hansban végigfutott valami villámszerű. Teljesen bepánikolt. A külvilágot szinte nem is látta, de számára minden teljesen világos lett. Környezete nem ismeri. Teljesen át kell venni a szokásaikat. Bizonyítania kell minden percben, hogy közéjük tartozik, Igen, de a körülmetélés. Soha nem foglalkozott vele. Nem szokta ilyen szempontból nézegetni magát. Talán az övé nem is annyira látszik, futott át az agyán. Önkéntelenül is hazarohant. Bement a lakásába, ahol az előtérben egy hatalmas tükör volt. Becsapta maga mögött az ajtót. Levetette ruháit, és a tükör elé állt. Megrémült, ha lehet még inkább bepánikolt. Gyorsan felöltözött. Rohant az utcán végig, hogy megvegye a lehető legnagyobb fenyőfát karácsonyra. Lássa mindenki, hogy ő aztán tartja az ünnepet. Mikor a piac mellé ért, látta, hogy az eladó már számolja a bevételt. Köszönés nélkül, verítékezve, kiszáradt szájjal kérdezte, hogy melyik a legnagyobb fa. Az eladó rámutatott egyre, majd tovább számolta a pénzt. - Mennyibe kerül ? Kérdezte Hans. - Vigye uram, úgy is rajtam maradt volna. De Hans ezt nem i hallotta. Odadobta a legnagyobb címletű pénzét, majd vállára vette a fát és rohant haza. Otthon a fát a sarokba állította, hogy el ne dőljön. Minden dísznek látszó dolgot felrakott rá. Szerinte most már hasonlít a feldíszített karácsonyfára. Öröm töltötte el. Kiment az előtérbe, hogy végre már levegye magáról a kabátot, meg az utcai cipőt. Közben rápillantott a z előszoba tükörre. Megdöbbenve látta, hogy annak ellenére, hogy rajta van a nagykabát, a tükörben meztelennek látszik. Leginkább nemi szerve látszik, illetve az azon lévő hiány. Teljesen bedühödött a tükörre. Kézzel ütötte verte. Majd egy erőteljes rúgással végzett vele. Szétrepültek az előtérben a szilánkok. Lihegve gyorsan összeszedte, és söpörte őket. Kezei teljesen véresek lettek, mert mindkettőt felsértette a tükörszilánk. A dobozt, amibe belehajigálta a törmeléket gyorsan kivitte az utcára, és beleöntötte a két épület nagy szeméttartójába. Le akarta csukni a fedelét, de bele pillantva vette észre, hogy a törött tükör darabjai továbbra is a csupasz nemi szervét tükrözik vissza. Alig bírt állni a lábán. Akaratlanul is az az ötlete támadt, hogy leveszi köpönyegét, és rádobja a törmelékre. Gyorsan cselekedett. Közben átvillant az agyán, hogy ezt a kabátot a két házban mindenki ismeri. Megtudják, hogy kié a tükörtörmelék. Gyorsan kifordította, és úgy dobta a kukába, hogy eltakarja az árulkodó jeleket. Kicsit megnyugodva ment be a lakásba. Hangulatvilágítást kapcsolt, amit azért szereltetett fel, mert majdan egy lánynak fel fogja kapcsolni. Így a hangulat is megvolt, és mindenki látta az utcáról a hatalmas fát. Láthatták, hogy itt olyan ember lakik, aki ünnepli a karácsonyt, nem is akárhogyan. Hans nem nyugodott meg. Zakatolt az agya. Mivel bizonyítson még. Odarohant az ablakhoz, résnyire kinyitotta, majd torkaszakadtából elkezdte énekelni, bár kicsit hamisan hogy „Csendes éj, szentséges éj...”.