bizonyítvány szép jegyekkel. Mindenkinek köszönöm ezeket a jegyeket! Természetesen meg is lennék elégedve velük, azonban egyetlen hármas éktelenkedik benne. Ez is testnevelésből. Emiatt lett nemcsak előélete, hanem utóélete is a bizonyítványnak. Amikor megkaptam akkor sem és most sem kívánom minősíteni. Ezt rábízom a középiskolás osztályfőnökömre, aki mikor meglátta a következőket mondta: „A maga osztályfőnöke miért nem barmolta le ezt a hülye testnevelő tanárt emiatt a hármas miatt? Tanárnő kérem! A testnevelő volt az osztályfőnököm. Ez egy b…m! Tetszik tudni hittanos voltam. Na, de testnevelésből? „ - fejeződött be a párbeszéd.

Mesék a közoktatásból

Major János

Hol volt, hol nem volt (!.?) ?

Az általános iskolai tanulmányait befejezte. Ez áll záradékként a bizonyítvány végén. Nagyon szép bizonyítvány, szép jegyekkel. Mindenkinek köszönöm ezeket a jegyeket! Természetesen meg is lennék elégedve velük, azonban egyetlen hármas éktelenkedik benne. Ez is testnevelésből. Emiatt lett nemcsak előélete, hanem utóélete is a bizonyítványnak. Amikor megkaptam akkor sem és most sem kívánom minősíteni. Ezt rábízom a középiskolás osztályfőnökömre, aki mikor meglátta a következőket mondta: „A maga osztályfőnöke miért nem barmolta le ezt a hülye testnevelő tanárt emiatt a hármas miatt? Tanárnő kérem! A testnevelő volt az osztályfőnököm. Ez egy b…m! Tetszik tudni hittanos voltam. Na, de testnevelésből? „ - fejeződött be a párbeszéd.

1. Van-e politika az oktatásban?

1993 eleje. Szép téli nap. Nekem mindig jó volt az irodám. A nyéki Halász kastély a szövetkezet irodaházában a hátsó kiugró toronyláb alsó szintje nem volt sosem nagyon hideg és nyáron nagyon meleg. Talán azért is hagyta meg L. Simon is irodának, miután hála neki felújítva képtár lett az épület. Az új hatalom a szövetkezetek kinyírását végezte. Mindenki helyezkedett. Azaz a székébe kapaszkodott. Indulhat a vadkapitalizmus. Jöhet a verseny. Ki lesz a jobb? Ki, kit győz le? Ilyenek jártak az eszemben. Igazából nem voltam felső vezető. Vezető voltam szinte a szövetkezet minden ágazatában, ahol baj volt. Hozd rendbe, mondták. Megtettem, amit tudtam. Sokszor előfordult, hogy többet is kerestem az elnöknél. Elnézték, mert eredményt hoztam. Nyugodtan néztem a jövőbe, mert ilyen szakember mindig jó, ha van a háznál. Kipróbált voltam nagyon sok területen.

Lassan nyílt az ajtóm kopogás nélkül. Belépet az egyik főágazat vezető. Láttam remeg a keze a doktor úrnak. Állattenyésztésből doktorált. Hullasápadtan leült. Mi a baj kérdeztem. Kirúgtak, válaszolta. Mit csináltál, hogy ez történt. Semmit. Csak behívott a főnök és azt mondta, hogy nem kellek. Más elképzelések vannak. Nem jutottam szóhoz. Arra ocsúdtam, hogy belépett a haverom, a másik főágazat vezető. Ő növényvédőszerekből doktorált. Kirúgtak mondta. Kínomban elkezdtem röhögni, hogy milyen jó, hogy nem értem a doktorim végére. Te leszel a következő mondták. Ez már az előző percben nekem is eszembe jutott. Rádöbbentem, hogy a verseny az nem a piacon fog zajlani, hanem először a cégen belül. Nem maradhat konkurencia. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” , jutott eszembe. Már késő. Hülyének már nem látszódhatok. Szóval hosszú szenvedés után minden céges bizottságból kiraktak és kisebb, nagyobb megrázkódtatással megváltunk egymástól. Mindent odaadtak, csak menjek már.

Egy szabad hétvége után hétfőn a közeli város egyik iskolájának szaktanára lettem. Megfogadva, hogy vezető többet sosem. Elég volt a könyöklésből. Két idilli év következett. Nagyjából megtudták, hogy mihez értek. Nem tudtam kellően eltitkolni. A suliban öt működő üzem volt a gyakorlatok számára. Ezek irányítása nem volt egyszerű. A gazdasági igazgató nem bírta tovább. Kapott egy frankó állást az ÁSZ-nál. Azonnal megtalált a főnök. Vállaljam el helyette. Két hetet gondolkodtam, majd szembeköptem magam. Elvállaltam, pedig tudtam, hogy akkor nem lesz megállás. Amennyiben jól akarom csinálni rengeteget kell pályázni. A nyüzsgő beosztottat a semmittevő főnök nem szereti. Azaz minden rendben van, ha helyette megalkotok mindent. Szóval egy oktatással összefüggő pályázat az a jövőről szól. Nem az a hangsúlyos, hogy hány soros vetőgépet veszek, hanem, hogy az iskola jövőjébe ez hogyan illeszkedik. Mivel jövőt, azt nem képzelt el senki, azt is nekem kellett megalkotni. Nyerés esetén megvalósítani a jövőt is. Végül átcsúszott az iskola vezetése a kezembe. Nem tévedtem. Tényleg nincs megállás.

A nyugdíjkorhatár az nagy úr. Két pénzért lehet dolgozni, de a ciklus vége megszakította az idillt és a régi igazgató nem pályázhatott. Neki és a haverjának más elképzelése volt, de a tantestületnek én.

93 százalékkal támogatott a szavazásnál. A három pályázó meghallgatása során elég tanácstalan arcokat láttam az önkormányzati bizottságokban. Naivan nem tudtam mire vélni a dolgot. A közgyűlés előtti délutánon valaki jóakaró megsúgta, hogy a közgyűlés SZDS-es tagjai nem engem akarnak, hanem a szintén pályázó és írni is tudó testnevelőt. Kibulizta, hogy tőlem a közgyűlésen váratlanokat kérdezzenek a gazdasági igazgató helyettes funkciómmal kapcsolatban. Gyakorlatilag utalás szintjén még talán lopással is gyanúsítanak. Mivel semmi konkrétum nincs, ezért mindegy csak hivatkozhassanak valamire és ne én legyek az igazgató. Annyira mindegy nekik, hogy a tulajdonuk hogyan működik, hogy nem számít semmi.

Kicsit felháborodtam. Ugyanis én nem fehérvári vagyok. Engem nyaktól felfele ismernek. Senki nem tud semmit rólam. Ez normális is, hiszen a politika kivonult a munkahelyekről. De pont az SZDS-esek? Velencén indulni sem indulhattak volna, ha a fiam nem szedi össze nekik a kopogtatót. Már megint a politika. Undorodtam. Este felhívtam az előző melóhelyen kirúgott haveromat, aki ismerte a nagy embereket. Ő beszélt a belügyminiszter Kunczéval. Ő leszólt a fehérvári falkájának, hogy kussoljanak. Így lettem igazgató. Indulásra beszerezve sok ellenséget. A városi képviselő ősszadeszes el sem jött a közgyűlésre. Többet szóba sem állt velem a Döbrentei.

Velence, 2015

2. Párbeszéd a vizsgálóbíróval

Elég volt belőlem. Csak nálam növekedett a diáklétszám másfél szeresére. Frekvenciás rádióm volt. Csak nálam volt új szakma. Szerettek járni az iskolámba. Nem volt balhé. Növekedett a saját bevétel. Elérte a 250 milliót. Nem voltam a fehérvári képviselők között. Más igazgatók igen. Közeledett a TISZK korszak. Jó sok pénzt lehetett lenyúlni. Nálam nem.

Szóval el lehet menni hidegebb éghajlatra gondolták. Kéthavonta jött ellenőrizni a városháza. A 27 darab iskolai szabályzattal sosem voltak kibékülve. Egy hétig azokat böngészték és akkor elmondták, hogy te igazgató úr! Mondtuk már, hogy te ehhez nem értesz. Rendeld meg ettől a cégtől. A legjobb az országban. A városháza is ezzel csináltat mindent. Egy pillanat. Felmentem a könyvelésre. Kikértem az előbb említett cég számláját és a revizorok orra alá dugtam. Figyelj Fekete Pisti! Ezt a 900

ezret az általad ajánlott cégnek fizettem ki azért, hogy te most lefikázd a legjobb magyar cég munkáját. Ja, akkor jól van. Volt a válasz.

A szolgálati autóm menetlevelei volt a következő slágerük. Az egyik „te igazgató úr” kezdetű beszélgetésünk alkalmával nagyon nagy hibát tártak elém. Az iskola és a tanmalom között a kilométer óra kettő kilométert mutatott a menetlevél szerint. Visszafele meg hármat. Magyarázzam meg! Vittem nekik egy mérőszalagot.

Szóval a 14 ezer gazdasági esemény között nem találtak hibát. Minden deka cukor és liszt, hús és kolbász stimmelt. Nagyon nagy bajban voltak.

Jöttek a szakképzési támogatások. Ez megint zsákutca volt. Ugyanis már az adományozó szerződésre rá kellett írni, hogy mire költöm és a polgármester személyesen ellenjegyezte. A hiba a polgármesterben van. Ez egyértelmű. Ezért az indoklásért ő is megharagudott. Az egyetlen baj, hogy néha előleget kellett fizetni. Volt olyan, hogy aki nem tudott szállítani visszaküldte a pénzt. Tehát normálisan működött.

Az előbb említett cég megüzente, hogy a jó kapcsolatuk révén kitudták, hogy engem ki kell szekírozni a revizoroknak, hogy menjek el. Akármit csinálok el kell mennem.

Szóval a két kilométerekből összehoztak a jogi osztályon egy 11 pontból álló vádiratot. Mivel nem volt semmi vaj a fülem mögött nem is érdekelt. Egy faxon kaptam meg, hogy tanulmányozzam át és ekkor és ekkor meghallgatnak.

Én előtte való nap megnéztem az ide vonatkozó jogszabályt. Előírták, hogy hány nappal előbb kell az összes anyagot átadni nekem. Ők egy napot késtek.

Megjelentem a meghallgató önkormányzati képviselő előtt. Fürész úr egy másik iskola dolgozójaként vállalta a hóhér szerepet gyakorlati oktatásvezetőként. A főnöke nem vállalta, pedig az ő orrát piszkálta nálam a sok gyerek. Persze a piszkos munkát a seggnyalók szívesen elvégzik.

Megértő voltam vele és csak egy kést kapott. Közöltem vele és a jegyzőkönyv vezetőjével, hogy sajnos jogszabály ellenesen egy nappal késtek az anyaggal és nem tudtam felkészülni. Szóval ott megállapodtunk a következő időpontban. Ezt már komolyan kell vennem gondoltam.

Közben Pesten tárgyaltam a tangazdasági földek bővítésén. Várnom kellett egy órát a folyosón. Még nem tudtam akkor, hogy le akarnak rázni, mert ez a terület már oda lett ígérve sukorói kaszinónak. Szóval ráértem és a laptopban a CD jogtár jól szolgált. A „vádiratban” a 10 pontból 10-ben a paragrafusok, amire hivatkoztak sosem léteztek. A 11-ben igen. Ez a komplett államháztartási törvény volt. Mivel a címet nem sértettem meg, ezért ez teljesen értelmetlenné vált az első soránál.

Megnyugodtam. Szóval a jogászokkal egyezik a véleményem. Nem követtem el semmit, csak a mesében.

Megnyugodva mentem a meghallgatásra. Vigyorgott a manusz, hogy most aztán eljátszhatja a felsőbbrendűt. Akkor kezdjük hallottam.

Pillanat Pistikém! Te nem vagy alkalmas arra, hogy engem meghallgass! Nem írom le az arcát. L. törvény X paragrafus y bekezdése előírja, hogy felsőbb vezetőt felső vezető hallgathat meg, ha van ilyen az önkormányzatban. Van ilyen, de nem te. Te egy senki vagy ehhez.

Nagy volt a megrázkódtatás. Akkor nem? Akkor nem! Válaszoltam. Baljóslóan mondta, hogy akkor rendben. Mivel én kész voltam a következő csörtére nyugiban távoztam és vártam, hogy melyik felső vezető vállalja a hóhér szerepét. Egyik sem vállalta. A közgyűlésen felszólított a polgármester, hogy ha nem működök együtt, akkor bíróságra is mehetnek. Menjetek, de én felajánlom, hogy elmegyek dolgozni máshova és hagyjatok békén. Megnyugodtak.

Néhány év múlva bementem a jogi osztályra és megköszöntem nekik, hogy milyen megnyugtató volt a vádiratuk.

Velence, 2015.

3. A piszkos 19

Arra mindig ügyeltem, hogy a főnököm kérése számomra parancs legyen. Leadandó anyagnál már egy héttel korábban teljesítettem a kérést. Így az igazgatói értekezletek eleje unalmas volt. A többiek leszúrása nekem nem szólt. Aztán egyszer csak még nagyobb hallgatás következett. Zsuzsa azt mondta, hogy két év alatt összejött a városban 19 tanköteles gyerek, akik kijárták a nyolcat. Ezek sosem jártak iskolába, mert az óvodából kirúgták őket. Magántanulóként végezték el. Akkor mehettek be a suliba, amikor a többi gyerek nem volt ott. Mindenki vállaljon valamennyit belőlük. Szóval a csend oka ez volt. Gyorsan talált mindenki valamilyen elfoglaltságot a pad alatt. A kínos hallgatást én törtem meg, akinek egyébként is fullon volt az iskolája. Add nekem mindet Zsuzsa! Aztán mit csinálsz velük. Még nem ismerem őket, honnan tudjam? Kézbe vesszük őket. Utólag gondoltam rá, hogy milyen megalázó lehetett a többi igazgatónak ez a párbeszéd. Szóval főnököm a városházáról megajándékozott a névsorral.

Készültünk. Egyesével hívtuk őket. Nálam az irodában volt a találkozó. A kanapén általában Anyu ült a kicsi fia mellette. Szóval mindegyik fiú volt. Anyu felhúzva, hogy sikerüljön eladni a gyereket, a gyerek összegömbölyödve csuklyával a fején. Előre tudta, hogy megalázás következik. Kis felületet hagyott védtelenül magán. Az általános kép ez volt, persze voltak fokozatok.

Én kezdtem a beszélgetést. Anyut kellett lerázni előbb. Felveszem a gyereket, csak azt beszéljük meg, hogy a fia mit szeretne, mondtam. Anyu nem jutott szóhoz. Erre nem volt felkészülve. Némelyiket ki kellett küldenem, mert én nem vele akartam beszélgetni.

A gyerekkel addig dumáltunk, míg ahogy kell pofátlanul hátradőlve, lábakat széttárva helyezkedett el. Ekkortól már a miénk volt.

Ugyanis gyorsan kiderült, hogy szellemi hiperaktívak elsősorban. Gyors felfogásúak és kreatívak. Kevés magyarázat kell. Egyébként unatkozik.

Megegyeztünk mindegyikkel a következőben. Egy tanév alatt elvégzi a kilencediket és a tízediket magántanulóként. Pénz nincs ilyenkor rá, ezért minden nap jönnek konzultációra ahhoz a tanárhoz, amelyiknek fogadó órája van. December 13-án osztályozó vizsga a kilencedikből, május 13-án a tízedikből. Szóval ők voltak azok, akik a tanári előtt ültek minden nap mosolyogva és mindenkinek köszöntek. CD-n kapták meg a tananyagot. Nekik sem került pénzbe. Ráadásul jó átmenet volt a

nappali rendszerhez. Mindössze annyit kellett csinálniuk, hogy a Palotai úti járdáról be kellett bringázni a suliba naponta. Ugyanis ott mindössze annyit csináltak, hogy a gyalogló áldozatot 88-szor kerülték meg biciklivel. Nyolc évig nem volt hova menniük, csak a járdára.

December 13-án már délben könyörögtek a tanáraim, hogy annyira okosak, hogy rakjam őket nappalira. Nem engedtem.

Május 13. után egyenként leültünk. Ragyogó szemű emberekkel találkoztam. 18 fő a gimnáziumi osztályomban folytatta. Egy fő pék-cukrász lett.

A gimis osztályba a legjobb tanárokat kapták. Én, mint vezető többet igazából nem hallottam róluk. Ez azt jelenti, hogy semmi gond nem volt velük.

A mai napig nekem senki nem mondta, hogy köszönöm! Nem a gyerekekre gondolok, mert ők igen. Az utcán, ha találkozunk, nehezen tudok elszakadni. Bocsánat, tévedtem. A városházi revízió kiszúrta, hogy egy tanévben a 19 főnek két naplója volt. „Te igazgató úr” ez így nem jó. Én vettem a fáradtságot és azonnal vittem nekik két teljesen üres naplót és magasról leejtettem az asztalukra. Még az ajtóból visszaszóltam. Pistikém! Ahogy akarod, írd át! Jó ez így válaszolta.

Velence, 2014.

4. A kis szőke cigány meg a büszke pék

Csak azt nem tudom, hova járnak iskolába a cigányok! Hozzánk olyan kevesen iratkoztak be, hogy feltűnő volt. Valószínű sehova. Krisztián elég jól vette az akadályt. A kilencediket és a tízediket is. A szakma is meglett neki. Bár nekem egyszer kifejtette, hogy ő nem fog ebben dolgozni, mert a fehérvári cigányoknál a pék munka nem hagyományos. Minden esetre a legmagasabb iskolai végzettsége a városban, de lehet a megyében, de még a Dunántúl sem kizárt, neki lett. Áttételesen hallottam, hogy már kisfőnök a „vállalkozásban” Fehérváron.

Jól jöhet még ez nekünk gondoltam. Sajnos el is jött ennek az ideje. Volt a városban egy nagyon fiatal kis növésű, vézna, szőke cigánygyerek. A Velencei Intézetben volt hivatalosan, de mindig csak a következő fehérvári buszig tartózkodott ott. Azzal szokott elszökni, mert a familiának szüksége volt rá. Bérbe adták, mert minden kis résen befért és belülről ügyesen kinyitotta az ajtót. Egyébként bújtatták, hogy mindig rendelkezésre álljon. Sajnos nem becsülték meg kellően a munkáját, mert üres idejében kénytelen volt dolgozni is. Beszökött az intézményekbe és azonnal megtalálta a tízezrest a fogason lógó kabátokban.

Nálunk is elvitt egyet. A portás kezéből kicsúszott a gyerek, mert még megfogni sem lehetett igazán.

Nagyon bosszantott az eset. Az oktatás technikus odaadta a Krisztián telefonszámát, hogy tudja főnök ő már valami főnök ott.

Minden esetre egy próbát megér. Pénteken feltárcsáztam a számot. Igen, volt a gyors reakció. Tudod én vagyok az igazgató és a kis szőkétek elvitt tízezret egy kabátból. Jaj, bocs tanár úr! Ez nem igaz, pedig megmondtam neki, hogy oda ne menjen. Hétfőn beadjuk a portára. A jó munka mindig elnyeri méltó jutalmát. Becsületes embert neveltünk.

Velence, 2015.

5. Frankó együttműködés a DÖK-el

Egy iskolában van 120 fő nem diák és 1 300 diák. Nem kell mondanom, hogy aranyakat ér a diákönkormányzat. Sajnos az ő érdeklődési körük eltér az enyémtől. Alaposan tanulmányozni kell őket, hogy szót értsünk.

Egy testnevelés óra után 4-5 diák kétségbe esve vette észre, hogy az öltözőben hagyott ruhájukból a zárt ajtón keresztül elloptak igen lényeges dolgokat. Ezer forintot, MP4 lejátszót, rocker láncot és ilyesmiket. Engem az ezer forint háborított fel a legjobban, de a DÖKösöket inkább a többi. Ha meglesz tanár úr, akkor meghallgathatja a zenéket az MP4-en. Ettől kezdve reméltem, hogy ez nem fog előfordulni.

Megszállták az irodámat a DÖKösök. Alaposan átgondoltuk az esetet. Átöltözés után a tanár bezárta az öltözőt. Az óra végén ő nyitotta ki. Szóval kiadtam a keresésre az utasítást. Melyik osztályból hiányzott gyerek csak erről az óráról. Ugyanis be kellett mennie az öltöző WC-jébe szünetben. Bezáratni magát, és nyugodtan dolgozhatott. Majd visszabújt a WC-be és óra után kisétálhatott.

Egy nem messze lévő teremben csak erről az óráról hiányzott két fiú. Hiányoztak előző órán és így haladékot kaptak az éppen esedékes dolgozat megírása alól.

Egyenként felhozattam a gyerekeket. Egyenként behoztam őket az irodámba. A DÖKösök jelenlétében meghallgattuk őket. Az ellentmondások persze kiderültek, mert nem tudtak összebeszélni. Mikor, ki, hol mit csinált az egy órában. Szóval lebuktak. Ennek ellenére kikérték maguknak, hogy őket gyanúsítjuk. Megmerevedtek a dolgok. Nekem kellett lépnem. Lelépnem. Közöltem, hogy nekem most 15 perces melóm van a másodikon. Várjanak meg mindjárt jövök. Becsuktam az ajtót és a titkárnőnek a lelkére kötöttem, hogy senki nem mehet be az irodámba, amíg vissza nem jövök. Kicsit beszélgettem Nusikával az élelmezés vezetés gyönyöreiről és visszamentem. Természetesen ez alatt az idő alatt minden kiderült. Valamiért, amit az én jelenlétemben nem mondtak el a DÖKösöknek igen. Külsérelmi nyomok láthatóan nem voltak. Egyedül ettől féltem.

Pechemre meg kellett hallgatnom a rocker gyerek zenéjét a megkerült MP4-ről.

Velence, 2015.

6. Van-e másfél méteres pénisz, avagy mi a rendkívüli?

Van olyan ember, aki a főnök szemébe nem mer rosszat mondani. Ennek ellenére nagyon dühös rá. Mit tehet ilyenkor egy parányi senki? Amit a kicsiteri vagy nagy már nem tudom. Szóval a diákok elejtett mondataiból összerakott egy élvezetes történetet. Miszerint néhány fiatal oktató fiú a sütő tanműhely folyosótól dróthálóval elválasztott lisztraktárában oda nem illő szekszuális tevékenységet végzett gyakorlaton lévő diáklánnyal. Ezt mailban közölte kicsiteri a fenntartó önkormányzat illetékesével. Nyilván a kedves főnökasszonyom átfordította a mailt és utasított, hogy vizsgáljam ki a dolgot. Mivel elolvashattam a feljelentést, rögtön megállapíthattam, hogy kicsiteri nyomott fel.

Egy kis pletykaszintű tájékozódást követően teljesen behatárolható volt a konkrét időpont és személyek. Egy pék gyakorlaton lévő 18 év életkor feletti csoport körüli történések gerjesztették a feljelentést.

Megnyugodtam, hiszen nem fiatalkorúak voltak. Tudni kell, hogy abban az időben a lányok hidegben és melegben is nagyon rövid pólóban jártak iskolába. Néhány szerencsétlen ezzel szerette volna megmutatni a világnak a köldök pirszingjét. Mint férfi mondhatom, hogy helyenként izgató látvány is volt az iskola épülete.

Ámde a gyakorlat az nem ilyen mennyországbeli. Ugyanis előírt öltözet van. Betűrt fehér póló és testékszer nélkül szigorúan. Ezt ellenőrzik is.

Kivonultam a tanüzembe ugyanahhoz a csoporthoz és egyenként meghallgattam a tanulókat. A legfontosabb vallomás a következő volt. Ezt minden diák elmondása vagy kicsit kiegészített vagy megerősített.

A szerencsétlen huszonéves oktató fiú a beérkező éppen átöltözött tanulóktól megkérdezte, hogy minden testékszert leszedtek-e? Sajnos meg kellett kérdezni, mert mint rendesen igen, de most nem volt látható a köldök senkin sem. Az egyik kislány, aki másfél méterre állt az asztalnak támaszkodó oktatótól harsányan visszakérdezett, hogy megmutassam? Azzal már meg is emelte a pólóját. A tőlük több méterre álló diákfiú ezt látta és irigykedve feltételezte, hogy a melleit mutogatja. Ezt az információt osztotta meg kicsiteri tanárnővel, aki megkreálta belőle a feljelentést.

Az én vizsgálati jelentésem igen terjengős volt, a lényeges rész a következő képen hangzott: Tisztelt Irodavezető Asszony! Amennyiben feltételezzük, hogy az oktatómnak a pénisze másfél méternél hosszabb, akkor megtörtént a közösülés, egyébként nem. Nagyjából egy hétig röhögött rajta a városháza.

Velence, 2015.

7. Az ártatlanképű székelygyerekek erőszaka két ronda nőn

Jaj azok a lótenyésztő gyakorlatok! Igaz, két ló az kevés a diákoknak és ezért el kell menni más lovardába is gyakorolni. Egy nagyon menő fehérvár melletti Kunos lovardában gyakorlatoztak a kezdő tanulók. Ott tulajdonképpen kiváló helyen voltak, mert jól felszerelt volt minden szempontból. A szakember ellátottság kiemelkedőnek mondható. Három lovakkal nevelkedett székely fickó is volt közöttük. Tőlük mindent el lehetett lesni. Egyet nem. A szélhámos kapcsolatépítést. Ők nem a mi lányainkhoz szocializálódtak. Két érdekes külsejű 20 éves lányunk mindenképpen ki akart velük kezdeni, hogy végre legyen már valami élményük fiúkkal. Ez ebben az életkorban természetes és nem tehetünk ellene semmit. Nem is akartam soha. Ebben az esetben volt egy kis baj. A lányok hiába kezdeményeztek a fickók nem vették a lapot. Szegény csajok úgy érezték, hogy az érdekes kinézet kevés a srácoknak. Kifőzték a következőt. Megbüntetik őket. Az egyik lány az apját meggyőzte, hogy erőszakoskodott velük két lovászfiú a gyakorlaton. Az apa engem felhívott telefonon és elpanaszolta elég durván a dolgot.

Ez nem tréfa. Azonnal ki kell vizsgálni és lehet, hogy nem is az én ügyem, hanem a rendőrségé. Behívtuk a lányokat. Én elcsodálkoztam, hogy azért ennyire kiéhezettek nem lehetnek a székely fickók. Gyorsan elválasztottam egymástól a két lányt és egyenként végigvettük lépésről lépésre az eseményeket.

Ilyenkor mindenre ki kell térni. Mikor hol állt a ló, milyen volt a színe, a patája a patkója. Te hol álltál a lóhoz képest? A fiúk milyen ruhában hol álltak, mikor, mit mondtak, kinek? Utána hova vezettétek a lovat, ki melyik oldalon volt, ki mellett mentetek el és mikor? Ki, mikor, kinek mit mondott, csinált?

Szóval a két lány nem is ugyanott volt. Talán az egyik a város másik végében. Annyira eltérő volt a vallomásuk, hogy a kivizsgáló szerv egyetlen női tagja a helyettesem kizavart bennünket és behívta a két lányt. Én becsuktam az ajtót, de kívülről is hallottam a káromkodásait és a minősítéseit. A lányok lassan elsomfordáltak az iskolából. Ezt sem fejezték be.

Budapest, 2013.

8. Csináljon belőle valamit!

Anyuka körbehordozta a gyereket Fehérváron. Bogárdon meg sem próbálta. Elém hozták. Egy vékony is kicsi is egy olyan semmi gyerek volt. Háromegész öt körül volt mindig, mondta anyuka. Csináljon belőle valamit igazgató úr. Ez ilyen. Pár szót váltottunk a gyerekkel. Tényleg olyan 3,5 körülinek tűnt. Szóltam a Magdi kolléga nőmnek, hogy hozzád fog járni kilencedikbe szakközépbe. Ja és népitáncos lesz.

Magdi elkezdett vigyorogni, anyu meg aggódni. Bízzák rám a dolgot vagy vigye innen! Otthagyta. A gyerek még fizikailag nem volt kialakulva.

A tanév elkezdődött. A kisdiák harmonikusan fejlődött. Fizikai növekedés indult meg a sok mozgás hatására és fogdoshatta a csajokat is a tánc követelményeinek megfelelően. Az átöltözés is könnyen ment a táncosoknál. A koedukációra nagyon nem adtak a lányaim. A fickó észrevehette a testi különbözőségeket is. A lányok pátyolgatták a kicsifiút. Szóval idővel teljesen elpofátlanodott. A lányok kedvence lett. A képességeit meg nem haladó szakmát választott. Boldog, fodrász a nők bálványa a körúton, ahogy a nóta mondja.

Budapest, 2016.

9. Feleségem műszakvezető

Hiába volt öt tanüzem. Felszerelni ezeket minden pillanatban a legmodernebb eszközökkel lehetetlen. Ráadásul néha újabb vállalkozások jelentek meg a környékben.

A Győri Keksz nevű gyár többszöri eladása, megvétele azt az eredményt hozta, hogy Fehérvárra került a termelés nagy volumene. A munkások olyan névtelenek voltak. Kölcsönözték őket. Aki éppen ráért és beesett az utcáról, mehetett a Győri Kekszbe ma dolgozni.

Mint oktatási szakember ezt az élelmiszeriparban nem tartom jónak. Bár nem kerestek meg, de én kitaláltam, hogy nekik tulajdonképpen édesipari termékgyártó szakemberek kellenek. Ez szakmunkás szint, de legalább ennyi tudás kellen oda. Az engedélyt megkaptam rá. A szakembereim rendelkezésre álltak. Fél osztályt iskoláztam be, ami közel 30 fő lett. Gondoltam, hogy majd esetleg lemorzsolódik egy része és akkor is meglesz a létszámom. Ez azért nem történt meg.

A szakmai gyakorlat alapozó része az nálunk megoldható volt, de az üzemi rész nem. Megegyeztem az ottani vezetőkkel, hogy fogadnak diákokat gyakorlatra. Öt-hat gyerek elég, mondták. Nekem kevésnek tűnt, de nem tehettem egyebet. Kértem, hogy a szakképzési pénzből fizessenek oktatót is, mikor jelen vannak. Adok is embert, de a pénzét ők állják. Közölték, hogy ez egy akkora szervezet, hogy elintézhetetlen. Mondtam, hogy az első évben fizetem én, de a másodikra már nem fog menni.

Megindult szeptemberben a gyakorlat. Mivel az én oktatóm volt kint velük, nagyon szervezetten ment a munka. A gépsorokon forgó színpad szerűen szerepeltek a tanulók. Nagyjából észrevétlenül ment a munka. A bérelt dolgozókkal nehéz volt. Ezért lassan, lassan az én diákjaim látták el a kulcspozíciókat, hiszen ők értettek minden munkához, mert állandóan odajártak.

A december eleje egy édesipari üzemben nagyon dilis. A karácsonyra való felkészülés szigorúbb szervezést igényel. Felszólítottak, hogy jöjjenek tizenöten, de kétszer tizenöt is jó lenne. Megoldottuk. A gépsorokat mi üzemeltettük két műszakban.

A tanév és a nyári gyakorlat ilyen pozitív hangulatban telt el. A nyári szünidő végén meglátogattam a gyakorlati oktatásvezetővel a gyár vezetőit. Vittem nekik gyakorlati naplókat, balesetvédelmi jegyzőkönyveket. Megkérdeztem, hogy tudják-e hogyan kell kitölteni? Persze, hiszen van rá emberük. Beszélgettünk még másról is. Engem furdalt a kíváncsiság, hogy mégis ki az. Hát az Erika. De az nem a

ti emberetek. De igen, volt a válasz, az egyik műszakvezetőnk. Nos, közöltem velük, hogy ő eddig az én dolgozóm volt, mivel én fizettem. Azt mondtam, hogy a második évben már nem tudom. Ezért vagyok itt. Biztos rosszul tudom, lehet hogy nem is ismerem. Mondtam, hogy jól tudom meg ismerem is, mert a feleségem.

Ja, akkor tévedtünk. Holnaptól a mi emberünk lesz, mert ő nagyon kell nekünk, mert jó műszakvezető. Így lehet bevezetni egy új szakmát.

Budapest, 2016.

10.Teri a marketinges az NSZK-ban

A kilencvenes évek második fele és az évezred eleje mozgalmas volt a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Mindenki paraszt akart lenni, aki visszakapott egy ágyásnyi földet és igényelni akarta a támogatást. A visszakapott élelmiszeripari üzemeket pedig a családok saját maguk szerették volna üzemeltetni. Csupán szaktudás kellett. Emlékszem, még vasárnap a mise helyett is inkább hozzám jöttek órára a kultúrházba. A mohó polgármester is érdekelt volt. Rá nem ért eljönni órára, de a műkörmökkel megáldott és parfümmel megszentelt titkárnője gyorsírással jegyzetelt az első padban. A ma már legnagyobb parasztokat is én képeztem.

Az élelmiszeripar az sokkal összetettebb. Mindenféle szakmára jöttek volna. Kapóra jött, hogy éppen akkor indítottuk az élelmiszeripari menedzser felsőfokú szakképesítést adó kétéves esti szakot.

Megpróbáltunk minden jelentkezőt ide terelni. Volt mindenféle technológia és gépészet, valamint közgazdasági blokk is benne. Ez elég általános és speciális is ahhoz, hogy jó legyen mindenkinek. A gyakorlatukat majd abban a tanüzemben csináltatom, ahova el akar menni dolgozni.

Az egyik érdeklődő, aki évek óta zaklatott bennünket az NSZK-ban lakott. Ott egy nagy élelmiszerszínezékeket gyártó és forgalmazó cégnél volt laboráns. Ultimátumot kapott. Amennyiben nem lesz szakmai végzettsége el fogják bocsátani. Rábeszéltem, hogy jelentkezzen erre. Havonta két hétvégén lett volna a kontakt óra. Ő általában egyszer jött és a többiek elküldték neki az anyagot közben. Nagyon szorgalmasan tanult, annak ellenére, hogy maga nevelte a kért gyerekét.

Ez a képzés a második év végén szakdolgozattal és államvizsgával zárt. Mindenkivel választottunk egy témát. Szegény Teréz nehéz helyzetben volt, mert neki elég speciális volt a munkája. Igazából

technológiai, műszaki és közgazdasági téma lehetett. Az érdeklődésemet kielégítendő rábeszéltem, hogy dolgozza ki azt a témát, hogy a saját cége hogyan hódította meg Kelet-Európát. Ennek érdekében a marketing kérdéssort összeraktuk. Ezeket kellene valahogy a dolgozat során megválaszolni. Azaz turkálni a cég dolgai között.

Szegénykém alig ért haza és már hívott is. Kihajították a marketingesek, hogy mit képzel? A cég titkait csak nem fogják elárulni. Menjen a fenébe.

Szóval megegyeztünk, hogy mutassa be a céget a szakdolgozatban és kész. Az is szép lesz. A mail jól működött és a konzultációk során látszott, hogy jó lesz. Beköttette és le is adta a dolgozatot.

Az állami vizsga előtti napon Teréz megérkezett. A gyerekeit is hozta a rokonokhoz. Hozzám berontott és körbepuszilt. Mondtam neki, hogy ez inkább a vizsga után szokás. Azt mondta, hogy ő már a vizsga előtt kapott egy ajándékot. Ugyanis behívatták a HR csoporthoz. Megkérdezték tőle, hogy milyen iskolába jár. Elmondta, hogy ez egy komplex élelmiszeripari képzés, amiben sok technológia is van. Szépen végighallgatták és utána közölték vele, hogy aki ilyen kérdéseket fel tud tenni a marketing területről az biztosan jól képzett. Menjen át dolgozni a marketingesekhez dupla fizetéssel!

Velence, 2016.

11.Amikor én egyedül 15 darab voltam a szakszervezet szerint

A pedagógus igazgatók szakszervezete nagyon nagydolog. Viszonylag magas a fizetésük, ezért aztán a tagdíj is jókora. Szóval azért nem is keveredünk, mert a középiskola igazgatóknak külön érdekei vannak. Ráadásul egy régi káder a titkár. Szót tud érteni a régi káderekkel. Összehangolják a fellépést akár a polgármesterrel is. A fellépést azt könnyen megteszik, hiszen ilyen nincs is. Az eladásra szánt suli igazgatóját meg még ki is közösítik. Na, nem nyilvánosan, csak ténylegesen. Fordulhat bárhova, semmi értelme nem lesz, mert főleg a titkár nem lesz mellette.

Mivel én is fizettem tagdíjat arra gondoltam, hogy azért kicsit dolgozni is kéne a titkárnak. Mivel engem sosem kívánt segíteni úgy éreztem nem vagyok lekötelezett semmilyen szempontból.

Azt nem tudom miért, de azt mondták, hogy lejárt a mandátuma és újra kéne választani. Ha már ilyen alkalom van, én megragadom. Kineveztünk egy egyszemélyes jelölő bizottságot. Rudi megjelent nálam és udvariasan előadta, hogy ő továbbra is a régi retró titkárt szeretné. Én kijelentettem határozottan, hogy nem őt, hanem Ágit. De ő nem javasolja, mert mindenki más szeretné a retrót.

Nem baj, mondtam. Én ragaszkodom a jelöltemhez.

Nem tartottam fontosnak az egészet. El is felejtettem. Egyszer aztán valamikor a lánykollégiumban az igazgatói értekezlet végén átalakultunk szakszervezetté. Rudi közölte, hogy egyetlen jelölt van. Én jeleztem, hogy amennyiben Ági nem bánná, kérem hogy jelöljük őt is. De csak azért, hogy többes jelölés legyen. Semmi másért. Mostanában ez így szokás.

Egy Retróra, kettő Retróra és 15 Ágira lett a végeredmény. Ez ám a demokrácia kérem. Mi, akik az ifjúságot neveljük nyíltan nem vállaljuk a magunk véleményét. Nagyon csúnyán nézett rám mindenki egyébként. Tudtam, hogy ez nekem jár, mert, aki mosolygott volna az nyílván Ágira szavazott. Azon vigyorogtam, hogy a 15:2 szavazás ellenére egyedül maradtam. Én magam voltam a 15. Ja és hányingerem lett tőlük.

Velence, 2010.

12.Csendes éj

Bizony, volt mivel ismerkedni annak a két úrnak, akik az Unter der Linden egyik kávézójában beszélgettek. Palesztinában nőttek fel. Megszokták a zűrzavart. Ez a berlini nyugalom szokatlan volt számukra. A torzsalkodás saját népével. A palesztinok egyik fele muzulmán volt, de majdannyian keresztényként imádták az egyistent. A viták a házasodás problémái mindennaposak voltak számukra. A robbantások, terrortámadások akaratlanul is kölcsönös félelmet keltettek az ott lakó nációk, vallások között.

Ritkán tudtak felülemelkedni a napi problémákon. Elvonatkoztatni a helytől és világpolgárként viselkedni. Hasszánnak és Alinak a szülei barátok, szinte üzlettársak voltak. Ha nem is volt közös vállalkozásuk, de kisegítették egymást a munkában. Kereskedésük volt. Nem dicsekedhettek a sok haszonnal. Annyit nem jövedelmezett egyik vállalkozás sem, hogy felszámolva az itt lévő vagyont, máshol kezdhettek volna új életet.

Most mégis a két fiú itt ül Berlin főutcáján és szürcsölik kávéjukat. Röviden úgy lehetne fogalmazni, hogy a szülök kiegészítették jövedelmüket, és egyszülött gyermeküket a náci birodalom fővárosába

juttatták. A felnőtté váló fiúkat régóta német nyelvre taníttatták. A szülők is beszélték ezt a nyelvet. Hagyománya volt a családban annak az álomnak, hogy majd egyszer átköltözünk Európába. Nemzedékeken keresztül ez nem valósulhatott meg. A gyermekek számát nevelését generációkon keresztül ez az álom irányította. A vallás külsőségei csak a népcsoporthoz tartozást jelentsék. A lényeg az, hogy jó ember legyél. Bárhova is vet a sors mindig becsületes légy. A hitedet belül kell megélned. A külsőségekben ne térj el a többségtől. Hallották újra a messzeségből az atyai és nagyatyai intelmeket az utóbbi időben. Itt Berlinben ez be is vált. Hasszán és Ali hajóval érkeztek a birodalomba. Szüleik titkos és különleges kapcsolatot ápoltak a birodalom titkosszolgálatával. Nem illett róla beszélni, de e bizalmas kapcsolatnak volt köszönhető a két fiú berlini letelepedése. A hajóra Ali és Hasszán szállt fel, de Kielben már Anton Eisberg és Hans Rosenberg cipelte le a csomagokat. Közben új személyi adatokat cseréltek. Megkapták a szülők által kialkudott összegeket is. Ezen bérelhettek lakást, és nyithattak üzletet is. Folytathatták szüleik foglalkozását Európa közepén.

A két fiatalember beilleszkedett a tisztafajú áriák közé. Szüleikkel a kapcsolatot nem tartották. Abban egyeztek meg, majd idővel, ha változik a világ, talán felkereshetik egymást.

Berlinben 1935-ben az jelentette a látványosságot, hogy néha vidéki katonák nem bírtak magukkal, és leittasodva kötekedtek a zsidókkal, vagy akit annak hittek. Aztán minden tisztázódott általában. Az egyik vendéglőben, ahol elnézték Antonnak és Hansnak, hogy csak kávét fogyaszt, és marhahúst vagy birkahúst eszik részeg karszalagos katonák hangoskodtak. Filozofáltak arról, hogy miért is kell a zsidókat elpusztítani. Ezt az érdekes témát a két bevándorló is szerette, hiszen előző hazájukban is sokan foglalkoztak ezzel. Itt könnyebb volt a helyzet, hiszen a társadalom nagy többsége és a hivatalos politika is egyetértett a zsidók társadalmi szerepének minimalizálásával.

Az egyszerű parasztfiúból lett náci katona nem keresett bonyolult magyarázatot. Társai kérdésére miszerint te miért akarod kiirtani a zsidókat, kis gondolkodás után apja szavait idézte. Apám azt mondta, hogy már az iskolában is utáltuk őket. Mindig ötöst kaptak, meg az első padban ültek.

Anton és Hans jót mulattak ezen az egyszerű magyarázaton. Megállapították, hogy ha a tanulmányi eredmények alapján viszik lágerbe az embereket, akkor ők soká kerülnek sorra.

A karácsony Berlinben, ahol a fejlődés az emberek pénztárcáján is meglátszott nagyon gazdag volt. Mindenki sokat vásárolt. Ajándékot, élelmiszert, meg miegyebet. Anton és Hans vegyesboltot nyitottak. Az élelmiszer és minden más apróság volt kapható náluk. A december eleje nagyon erősre sikerült. A kisegítő eladókat felvették állandóra, hiszen a nap egyes szakaszaiban nem tudták volna ketten elvinni a boltot.

Így a kisebb forgalmú időszakokban ráértek kicsit lazítani. Ahogyan most is a kávézóban. Megbeszélték, hogy vesznek egy kisebb fenyőfát, hogy mindenki lássa, ők is normális emberek.

Egy házban vettek ki lakást. Az egyik a földszinten a másik az első emeleten. Mindkettő ablakai az utcára néztek. Más barátaik nem voltak, hiszen az itteni szokások, az új személyiség megtanulása nehezen ment. A nyelvet elég jól beszélték, és a világváros Berlinben nem tűnt nagyon fel, hogy valamilyen akcentussal beszélnek. A német népek kohója jól működött. A népi bajort, svábot meg egyébként sem sokan értették.

Ezekből kifolyólag nőügyeik nemigen voltak. A kávézó egyik felszolgálója Ingrid szívesen szolgálta ki az urakat, és Antonra gyakran nézett mosolyogva. A jó kávén kívül azért is időztek sűrűbben az urak itt. Ma különösen kedves volt Anton Ingridhez. Szerette volna megvárni a munka végén. Úgy gondolták, hogy a nagy keresztény ünnepen együtt lehetnének. Szerettek volna izelítőt kapni a karácsony hangulatából. Kicsit félt Hans ettől a dologtól, de barátja lelkesedése visszatartotta attól, hogy akadályozza a két fiatal közeledését. Megbeszélték, hogy Anton nem ront ajtóstól a házba, hanem szép lassan haladnak. Legtöbbször hárman legyenek, hogy kerüljék a hirtelen, meggondolatlan lépéseket. Lakásukat igyekeztek a német átlagos polgár színvonalának megfelelő állapotba hozni. A vásárolt fenyőfát Antonnál állítanák fel. Hans azzal az ürüggyel lesz este sokáig Antonnál, hogy együtt ünnepelnek. Ingridet szerették volna meghívni karácsony estére.

Ingrid számára ma a kiszolgálás nem volt egyszerű. A kimenőn lévő katonák megjegyzéseket tettek, és ha tehették hozzá is értek a kezéhez, lábához. Nem tetszett nekik, hogy Antonnal és Hanssal vidáman csevegtek. Néha elég csúnyán néztek a két férfi asztala felé. Ingrid kérte, hogy a békesség kedvéért ne várják meg. Menjenek el előbb, majd, holnap szenteste előtt – úgyis előbb bezárnak – megvárhatják, és együtt mennek haza. A két fiatalember hallgatott az ittas emberek viselkedésében jártas hölgyre, és előbb elindultak haza. Útközben eldöntötték, hogy még benéznek a boltba. Azt nem vették észre, hogy két katona kíváncsiságból utánuk osont, hogy megnézze hol laknak. A két katona igen meglepődött, mikor látták, hogy Anton és Hans zárja a boltot. Visszarohantak a vendéglőbe. Beszámoltak társaiknak, akik eldöntötték, hogy végére járnak a dolognak. Azt nem viselték volna el, hogy egy zsidó lett volna a konkurenciája bármelyiküknek Ingriddel kapcsolatban .

Másnap közülük néhányan szolgálatban voltak, de a többiek is csatlakoztak a járőrszolgálathoz. Még teljesen világos volt, mikor alkalmat találtak arra, hogy Anton és Hans boltja felé kanyarodjanak. A

bolt nyitva volt, amikor odaértek. Anton éppen az ajtón kívül szerelte az ünnepi nyitva tartás táblát. Egyedül volt már, mert Hans italokat nézett egy közeli kereskedésben. A katonák elkezdtek vele kötekedni, hogy hülye zsidó takarodj Berlinből ! Ő kicsit izgatottan bár, de közölte velük, hogy nem zsidó, és hajlandó ezt igazolni is. Náná, mondták, dokumentum kell. Indult volna be, de útját állták. A dokumentum a gatyádban van üvöltötték, és lerángatták róla a nadrágot alsóneműstől. Anton először nem értette az egészet, mire rádöbbent már késő volt ütötték és agyba főbe verték ordítozva. Átkozták őt és őseit, majd minden a világon élő zsidót. A csürheszellem egyre inkább elhatalmasodott rajtuk. Ekkor érkezett Hans a bolthoz. Rögtön megértette miről van szó. Kiabált nekik, hogy ők muzulmánok, és ugyanolyan módon metélik körül születésük után, mint a zsidókat. A vérszomjas fenevadak se nem láttak se nem hallottak. Az egyik mégis észrevette Hansot. Kiabálta itt a másik is, nézzük meg az „igazolványát”. Ketten meg is indultak felé. Először úgy gondolta, hogy megállítja őket és magyarázkodik. Megmenti a barátját. Majd rájött, hogy ebben a helyzetben ez nagyon kockázatos. Inkább futásnak eredt. A legközelebbi telefonnál felhívta a mentőket, és bejelentette a verekedést. Majd felhívta a rendőrséget. Ők rögtön kérdezték, hogy ki a bejelentő, és mi a címe. Hans egy pillanatra elgondolkodott, majd lecsapta a kagylót. Nem merte megmondani azt sem, hogy hogy hívják. Ekkor vette észre, hogy remeg, és dadog. Menni sem tudott normálisan szédölgött. Visszabotorkált a bolthoz, hogy lássa, mi történt azóta. A mentők éppen kiértek. A járdán ott feküdt barátja. A következő utcasarkon leskelődtek a tettesek. Várták, hogy Hans újra előkerül. A mentők megvizsgálták a mozdulatlan embert, majd letakarták az arcát is. Jelezve, hogy halott. Hansban végigfutott valami villámszerű. Teljesen bepánikolt. A külvilágot szinte nem is látta, de számára minden teljesen világos lett. Környezete nem ismeri. Teljesen át kell venni a szokásaikat. Bizonyítania kell minden percben, hogy közéjük tartozik, Igen, de a körülmetélés. Soha nem foglalkozott vele. Nem szokta ilyen szempontból nézegetni magát. Talán az övé nem is annyira látszik, futott át az agyán. Önkéntelenül is hazarohant. Bement a lakásába, ahol az előtérben egy hatalmas tükör volt. Becsapta maga mögött az ajtót. Levetette ruháit, és a tükör elé állt. Megrémült, ha lehet még inkább bepánikolt. Gyorsan felöltözött. Rohant az utcán végig, hogy megvegye a lehető legnagyobb fenyőfát karácsonyra. Lássa mindenki, hogy ő aztán tartja az ünnepet. Mikor a piac mellé ért, látta, hogy az eladó már számolja a bevételt. Köszönés nélkül, verítékezve, kiszáradt szájjal kérdezte, hogy melyik a legnagyobb fa. Az eladó rámutatott egyre, majd tovább számolta a pénzt. - Mennyibe kerül ? Kérdezte Hans. - Vigye uram, úgy is rajtam maradt volna. De Hans ezt nem i hallotta. Odadobta a legnagyobb címletű pénzét, majd vállára vette a fát és rohant haza. Otthon a fát a sarokba állította, hogy el ne dőljön. Minden dísznek látszó dolgot felrakott rá. Szerinte most már hasonlít a feldíszített karácsonyfára. Öröm töltötte el. Kiment az előtérbe, hogy végre már levegye magáról a kabátot, meg az utcai cipőt. Közben rápillantott a z előszoba tükörre. Megdöbbenve látta, hogy annak ellenére, hogy rajta van a nagykabát, a tükörben meztelennek látszik. Leginkább nemi szerve látszik, illetve az azon lévő hiány. Teljesen bedühödött a tükörre. Kézzel ütötte verte. Majd egy erőteljes rúgással

végzett vele. Szétrepültek az előtérben a szilánkok. Lihegve gyorsan összeszedte, és söpörte őket. Kezei teljesen véresek lettek, mert mindkettőt felsértette a tükörszilánk. A dobozt, amibe belehajigálta a törmeléket gyorsan kivitte az utcára, és beleöntötte a két épület nagy szeméttartójába. Le akarta csukni a fedelét, de bele pillantva vette észre, hogy a törött tükör darabjai továbbra is a csupasz nemi szervét tükrözik vissza. Alig bírt állni a lábán. Akaratlanul is az az ötlete támadt, hogy leveszi köpönyegét, és rádobja a törmelékre. Gyorsan cselekedett. Közben átvillant az agyán, hogy ezt a kabátot a két házban mindenki ismeri. Megtudják, hogy kié a tükörtörmelék. Gyorsan kifordította, és úgy dobta a kukába, hogy eltakarja az árulkodó jeleket. Kicsit megnyugodva ment be a lakásba. Hangulatvilágítást kapcsolt, amit azért szereltetett fel, mert majdan egy lánynak fel fogja kapcsolni. Így a hangulat is megvolt, és mindenki látta az utcáról a hatalmas fát. Láthatták, hogy itt olyan ember lakik, aki ünnepli a karácsonyt, nem is akárhogyan. Hans nem nyugodott meg. Zakatolt az agya. Mivel bizonyítson még. Odarohant az ablakhoz, résnyire kinyitotta, majd torkaszakadtából elkezdte énekelni, bár kicsit hamisan hogy „Csendes éj, szentséges éj...”.

2008. december 12. Velence

13.Emlék Herr Tanárbácsinak

Gyerekek a mai órán Mucius Scaevola és Horatius Cocles történetét tanuljuk meg. Ez a két ember hős volt a maga korában. Bátorságukkal megvédték a hazájukat. Nem törődve a túlerővel, szembe szálltak az ellenséggel. Meglepő módon a hősiességet látva a túlerőben lévők is elgondolkodnak. Megváltoztatják az eleve elrendelt dolgokat. Nem biztos, hogy mindig a túlerőben lévők véleményét kell elfogadni. Ki kell állni az igazuk mellett. Legfeljebb áldozatok lesznek, de minden ilyen áldozatnak van értelme.

Na, gyerekek elmondom a történeteket, és a következő órán ebből felelünk. Mindenki készüljön, az is, akinek már sok jegye van, mert ezek nagyon fontos történetek.

Nekem egy jegyem sem volt. Ezek olyan könnyű mesék, hogy biztos nem engem feleltet belőle. Azt mondják, hogy a tanár bácsi előre tudja, hogy ki lesz a felelő, csak játszik velünk,

hogy a naplóból választja. Szemétkedni is szokott, mert akinek sok a jó jegye, kihívja, hogy lerontsa. Úgy sem készül, hiszen másnak még egy sincs.

Azért megtanultam, hiszen ötödikben annyi sok új dolgot tanulunk. Sok tanár tanít bennünket. Meg a Herr kiismerhetetlen.

A következő órán a feleléssel kezdünk szokás szerint. Játszik az idegeinkkel. Lapozza a naplót. Számoljuk a lapokat. Még hozzám sem ért, de már mondja is a nevem.

Fogom az ellenőrzőm és megyek ki. Na, mit tanultunk az elmúlt órán? Én elhadarom idegességemben a meséket. Aztán miért futamodtak meg, aztán miért tiszteljük őket? Hangzottak a kérdések. Elmondtam a történetek mondanivalóját is. Helyre küldött egy ötössel.

Gyerekek, befejeztük az egész fejezetet. Összefoglaló órát tartunk ma. Az a kérésem, hogy mindenki olvassa el otthon újra egyszer-kétszer az egész fejezetet, mert nagyon nagy, és két órán keresztül felelünk belőle.

Nekem csak egy jegyem volt. Átolvastam a fejezetet. Kihagytam Mucius Scaevola és Horatius Cocles történetét, mert abból már feleltem.

Az órán mivel nekem csak egy jegyem volt, kihívott a tanár bácsi. Na, mit kérdezzek tőled? Mindegy tanár bácsi megtanultam mindent. Nagyképűsködtem. Akkor mond el Mucius Scaevola és Horatius Cocles történetét. Tényleg szenilis. Nem baj. Emlékszem rá, arra is, hogy mit kérdezett még a végén. Szóval vigyorogva vettem tudomásul, hogy megint ötöst kaptam érte.

Az emeletes iskola udvarán ott a hátsó sarokban illatozott az olajbogyó bokor. Mindenből összefoglaltunk. Az egész év anyagából feleltünk a legtöbb tantárgyból.

Herr tanár bácsi lapozta a naplót. Láttuk, hogy már a jegyek lezárásában is gondolkodik. Kell még felelni pár embernek. Kevés a jegy. Na, gyere ki Major! Mit kérdezzek tőled? Nekem mindegy tanár bácsi. Akkor mond el Mucius Scaevola és Horatius Cocles történetét!

Ennyire nem lehet szenilis. Ezt direkt csinálja velem. Nem értettem miért.

Aki nem felelt volna belőle háromszor, annak itt van a két történet:

14. HORATIUS COCLES

Minden zsarnokság megszűnik egyszer, előbb-utóbb minden zsarnoknak menekülnie kell. Így jártak a Tarquiniusok is. Ámde ezek nem nyugodtak bele sorsukba, hanem várostól városig, néptől népig mentek, sorra látogatták a népek királyait, hogy segítséget kérjenek tőlük. Így jutottak el Lar Porsennához, az itáliai Clusium város királyához is, és kérve kérték:

- Ne engedd, ó, király, vérbeli atyánkfia, egyazon név viselője, ne engedd, és ne tűrd, hogy mi, etruszkok királyi ivadékai, számkivetve bujdossunk. Vigyázz, és ne hagyj minket bosszulatlanul, mert még magad is a mi sorsunkra juthatsz, ha látják az emberek, hogy királyokat büntetlenül el lehet űzni trónjukról. Így aztán a hitványak kerülnek a legderekabbak helyére, és a királyság, a legszebb dolog, mit istenek és emberek alkottak, nem maradhat fenn sokáig!

Porsenna e szavakat megfontolásra méltónak találta. Továbbá, mert dicsőségének tartotta, hogy Rómában ismét az ő rokonai, etruszk királyok uralkodjanak, hadba szólította seregét, és elindult Róma ellen.

Erre a hírre nagy félelem kerítette hatalmába a római szenátust; akkora volt Clusium hadereje, akkora Porsenna királynak híre-neve. De félelmüknek más oka is volt. Adókkal és egyéb szolgáltatásokkal annyira szorongatták a szegényebb néposztályokat, hogy attól rettegtek, a sanyargatott nép most megalázkodik a gyűlölt királyok előtt, és ha szolgaság árán is, békét vásárol tőlük. Mi lesz akkor velük, az atyákkal?... Siettek tehát számos kedvezést adni a népnek, hogy életét elviselhetőnek találja.

Eközben Porsenna serege felvonult, és a várossal átellenben, a Tiberis jobb partján tábort ütött. A folyón innen, a városban egyelőre minden biztonságosnak látszott, védték a falak, védte a Tiberis vize is. Hanem vezetett a folyón át is út: cölöphíd volt verve a Tiberis két partja között. És történt egy napon, hogy ezen a hídon csaknem felvonult az ellenség, majdnem betört a városba. Egy szál vitéz őrizte a hidat, egymaga állt ott őrt Horatius Cocles.

Őrizte a hidat, éberen vigyázott. Egyszer csak azt vette észre, hogy az ellenség hirtelen rajtaütött, és birtokába vette a jobb parton magánosan álló Janiculus dombot, és innen gyors rohamban igyekszik a híd felé. A római őrség pedig, amely a dombtetőn állomásozott, rémülten és futva menekül, elhányja fegyvereit, szalad a híd felé, ahol ő áll őrséget, és némelyek már fel is jutottak a hídra.

Nem sok ideje volt Coclesnak a gondolkodásra. Egyre gondolt csak: a várost neki itt a hídnál kell védenie, ez az ő feladata. Elibük állt tehát a futóknak, némelyiket a karjánál fogva ragadta meg, majd keresztbe fektetve lándzsáját, feltartóztatta őket, és így kiáltott rájuk:

- Hát ez az istenek iránti hűség?! Így tartjátok ti meg eskütöket? Miért hagytátok el őrhelyeteket, miért menekültök ily esztelenül? Azt vélitek talán, hogy a hídon túl nagyobb biztonságban lesztek? Tudjátok meg, hogy mire ti eléritek a túlsó partot, az ellenség is ott lesz, a Palatinus és Capitolinus dombja is megtelik majd ellenséggel, és több lesz ott, mint volt a Janiculuson! Álljatok meg hát, és ide figyeljetek! Csiholjatok tüzet, fogjatok vasat, és ezt a hidat tűzzel-vassal romboljátok le mögöttem! Én, amíg bírom, ellenállok a clusinumiak rohamának. Ti pedig rajta, gyorsan, sebesen! Romboljátok le a hidat!Ezzel megfordult, s míg a többiek átrohantak a túlsó partra, ő szembefordult az ellenséggel, készen a közelharcra. Nyugodtan és szilárdan állt ott, mint egy sziklatömb. Oly csodás, oly meglepő volt ez a jelenség, hogy az ellenség is megtorpant rohamában. Ekkor Horatius Cocles mellett feltűnt két másik vitéz is, Spurius Lartius és Titus Herminius, akiket a szégyen és restelkedés fordított vissza futásukból. A többiek addig megfogadták Cocles tanácsát, és hihetetlen gyorsasággal nekiláttak a híd rombolásának. Ezek hárman meg lépésről lépésre hátráltak. Az ellenség mind közelebb jutott a hídhoz. A hídromboló katonák már kiabáltak hős társaiknak, hogy jöjjenek, a híd mindjárt összeomlik. Horatius átküldte két társát a másik oldalra, maga azonban maradt.

Fenyegetően hordozta végig szemét az etruszkokon.

- Itt állok egymagam, testemmel védve ezt a hidat. Hát nem akad közöttetek egy sem, aki párviadalra merne velem kiállani?

De azok csak álltak gyáván, hüledezve. Egyik sem lépett előre. Horatius ekkor így kiáltott:

- Rabszolgái vagytok csak gőgös királyotoknak! Hitványul lemondtatok szabad voltotokról, és most mások szabadságát jöttetek elrabolni!

Az etruszkok csak álltak ámulva, egyik a másiktól várta, hogy párharcba bocsátkozzék. Végre a közös szégyen mozdulásra bírta őket, egyszerre kezdtek kiáltozni, és egyszerre minden oldalról feléje vetették dárdájukat. Repültek a hatalmas hajítófegyverek, de Horatius kivédte őket, koppanva, recsegve álltak meg a hős római pajzsában. Ő még egy-két lépést hátrált, majd egy ugrással a hídon termett, hogy még hamarjában átfusson a túlsó oldalra. Az etruszkok utána. És már ölték, taszították volna, de ekkor a híd fülsiketítő robajjal összeomlott. A híd deszkái, gerendái csattanva tűntek el a ragadó ár hullámai között, lángnyelvek csaptak fel, katonák kiáltozása hallatszott.

Az etruszkok rémülten megtorpantak. Az iszonyú zajban, por és füst közepette ott állt előttük Horatius hatalmas alakja, már ő sem jutott át a hídon, az etruszkok oldalán maradt. Ekkor fennhangon így fohászkodott:

- Tiberis atya, kérlek a te szentséges voltodra, fogadd be kegyes folyamodba ezeket a fegyvereket, fogadd be ezt a katonát! - És belevetette magát a habokba. Bár hullott rá özönével a fegyver, a nyíl és dárda, sértetlenül úszott át övéihez.

Róma megmenekült az etruszk betöréstől.

Az állam és a nép meghálálta Cocles hősi tettét. A népgyűlés terén, a fórumon állítottak szobrot neki. Földet is kapott, akkorát, amekkorát egynapi munkával körül tudott szántani. De talán nem is a szobor, nem is a föld volt a honfitársak legnagyobb ajándéka, hanem a nagy ínségben - mert igen nagy ínségben volt akkor a város - ki-ki a maga szerény készletéből élelmet adott neki, magától vonva meg legkedvesebb falatját.

15. MUCIUS SCAEVOLA

Porsenna, Clusium királya csalatkozott reményében. Megfosztotta őt a sikertől Horatius Cocles bátorsága. Megtorpant a hirtelen támadás, nem vehette be Rómát. Új elhatározásra jutott.

- Mivel a várost rohammal elfoglalni nem tudtam, más megoldást keresek. Kiéheztetem, és így kényszerítem térdre.

Így is cselekedett. Körülzárta seregével Rómát, teremtett lény a gyűrűn sem kifelé, sem befelé át nem hatolhatott.

Számítása helyesnek bizonyult: a városban napról napra fogyott az élelem, szomorúvá és csüggedtté váltak az arcok. A szenátus tanácskozott, a fegyverbe öltözött polgárok gyűlölködve nézték a falakról az ellenség töméntelen sátrát. Az utcák üresen kongtak, senki sem járkált már fölöslegesen, az emberek - bármelyik osztályhoz tartoztak is - azon töprengtek, hogy s mint menekülhetnének a kelepcéből. De hiába tanácskoztak, hiába töprengtek, egyelőre nem láttak kivezető utat.

Élt a városban egy nemesifjú, Gaius Mucius volt a neve. Ő is éjjel-nappal Róma méltatlan helyzetén tépelődött.

- A bosszúálló istenekre mondom, éppen mihozzánk, rómaiakhoz nem illik ez a gyáva tétlenség! Voltunk mi már elég hosszú időn keresztül királyoknak, zsarnokoknak is szolgái, de még akkor sem esett meg, hogy valamely nép legyőzött volna bennünket, vagy idegenek ültek volna győztesként a nyakunkra. Ezeknek a hitvány etruszkoknak is hányszor szalasztottuk meg a seregét! Pedig akkor még szolgák voltunk, királyok szolgái, most meg szabadok vagyunk, a magunk urai, parancsolói. Hát most tűrjük, hogy az etruszkok nyomorgassanak bennünket, és hordják fenn orrukat, mintha már le is igázták volna Rómát? Nem, ezt nem lehet tovább tűrni!

Gyorsan határozott: ki fog lopózni a városból, belopakodik az ellenség táborába, és megöli a fővezért, az etruszk Porsennát.

Ezután haladék nélkül felkereste barátait, majd elment a szenátusba, és az összegyűlt atyák előtt adta elő merész tervét:

- Azért szólok most hozzátok, atyák, mert elhatározásom a város mostani állapotában gyanúsnak tetszhetnék. Az az elhatározásom, hogy átkelek a Tiberisen, s ha tudok, behatolok az ellenség táborába. Nem pusztítani vagy kémkedni akarok, sokkal nagyobb tervet kovácsolok. Csak az istenek segítsenek!

Meghányták-vetették az atyák a dolgot, majd beleegyezésüket adták az ifjú távozásához.

- Vezessenek téged a haza istenei, a bosszúálló Mars és Jupiter atya! Menj, és bátor szándékoddal hozz kedvező sorsot hazádra! - És titkos parancsot küldtek a kapuk őreinek, hogy Muciust zavartalanul bocsássák ki, ne zaklassák kérdéseikkel, ne tartóztassák fel.

Mucius elindult. Egyszerű ruhát öltött, amely az ellenség táborában sem kelthetett feltűnést. Ruhája ráncaiba tőrt rejtett.

Már átkelt a Tiberisen, kint volt a város előtt a fénytelen éjszakában, teljesen egyedül, magánosan. Egyetlen támasza leleményessége, egyetlen bizodalma ruhájába rejtett tőre volt. Így indult az elhagyatott mezőben Porsenna tábora felé. Az ellenséges őrtüzek világa és a katonák lármája vezette. A táborhoz közel a fák árnyékában haladt óvatosan, majd gyors léptekkel a sátrak között termett. Ruhája, mozgása nem volt feltűnő, különben is eléggé zavarosnak látszott a tábor.

Arra tartott, amerre a lárma és a nyüzsgés legerősebb volt. Hamarosan egy tisztásra ért, amelynek közepén egy emelvény állt. Az emelvényen két tisztféle, díszes öltözetű férfiú tett-vett, míg az emelvény előtt rendetlen sorokban tolongtak az etruszk harcosok. Mucius hamar felismerte a helyzetet. Éppen zsoldot fizettek a katonáknak, azért sorakoztak fel; az emelvényen levő díszes ruhások egyike pedig biztosan a király maga, a másik az írnoka vagy más főembere. De melyikük Porsenna? - ez volt a kérdés. Megkérdezni nem merte, mert hát melyik katona ne ismerné királyát? Beállt hát ő is a sorba, és együtt tolongott a többiekkel, otthonosan viselkedett, belekapcsolódott a durva tréfálkozásokba, a harcosok vidám beszélgetésébe. Így jutott el végre az emelvény elé. Elérkezett a pillanat, amikor cselekednie kellett. Sem tétovázásra, sem kérdezősködésre nem volt idő. Esküjére gondolt. Megragadta ruhájában a tőrt, hatalmas ugrással fönt termett az emelvényen, és szíven szúrta a hozzá közelebb álló férfiút. Az menten meghalt. Az írnok volt...

Mucius ugyanolyan hirtelen, ahogy ott termett, leugrott az emelvényről, és a megriadt, zsibongó, összevissza futkározó tömegben tőrével utat vágva magának, eltűnt a sötétben. De sajnos nem sokáig. A király harsány parancsára a katonák sorai rendeződtek, őrjáratok indultak mindenfelé, és nemsokára el is fogták Muciust, és Porsenna elé vitték. Fegyverétől megfosztva, szakadt ruhában, ziháló mellel állt ott szemtől szemben a királlyal. Egy pillanatig farkasszemet néztek. Mucius még ekkor sem látszott félénknek, inkább félelmetes volt, amint a hirtelen támadt csendben lassan beszélni kezdett:

- Római polgár vagyok, Gaius Mucius a nevem. Ellenséged vagyok, ellenségemet akartam megölni. Most kész vagyok a halálra, mint ahogy az előbb kész voltam megölésedre. Római tulajdonság, hogy nagyot tenni és nagyon szenvedni egyaránt készek vagyunk. De vigyázz, ne légy tévedésben, azt ne hidd, hogy egyedül én készültem arra, hogy megöljelek! Hosszú még mögöttem azoknak a sora, akik ugyanerre a dicsőségre vágynak. És mind itt lesz a maga idején! Készülj hát arra, hogy minden órában, mindenütt, ahol nem is gondolod, halál fenyeget. Legrejtettebb zugodban is reszkess ellenséged tőrétől! Ilyen háborút esküdött ellened Róma ifjúsága!

Porsenna az önérzetes szavak hallatára előbb haragra gerjedt, de mire Mucius szavainak végére ért, és a király megértette, milyen veszedelem fenyegeti, elsápadt.

Intett testőreinek.

- Vigyétek! Tűzzel égessétek, és vallassátok, csikarjátok ki az elvetemültből igaz vallomását. Igaz-e, amit itt mondott? Mit hallgatott el? Hadd lássa Róma, hogy Porsenna nem adja olcsón az életét! Meg aztán hátha színhazugság, amit ez itt az imént mondott! A tűz majd igazmondásra kényszeríti!...

Mucius azonban fölszegte a fejét, mereven Porsennára nézett, és így szólt:

- Íme, lásd, milyen hitványság a test azok számára, akik csak a dicsőséget keresik! - Ezzel odalépett az áldozati oltárhoz, és az állandóan égő tűzbe beletartotta jobb kezét, és égette jajszó, szemrebbenés nélkül. Porsenna megrémült, egy percig dermedten nézte, majd odaugrott, és eltaszította Muciust az oltártól.

- Micsoda ember vagy te, ki magaddal szemben még merészebb voltál, mint velem szemben?! Magasztalnám, sőt megjutalmaznám vakmerő bátorságodat, ha engem és népemet szolgálnál vele. Most menj sértetlenül és bántatlanul; ekkora hősiességet még az ellenségben is meg kell becsülni. Ezekre az emberi szavakra Mucius lelkében is megszűnt a gyűlölet. Így válaszolt:

- Látom, megbecsülöd a férfias erényt. Vedd hát jóságodért azt, amit fenyegetésre nem kaptál és soha ki sem csikartál volna belőlem. Tudd meg, hogy háromszázan vagyunk, a római ifjúság vezérei, akik megesküdtünk, hogy életedre törünk, mégpedig valamennyien ilyen vagy hasonló veszedelmes úton. A sors engem jelölt elsőnek, a vakvéletlen azonban kiragadott téged kezeim közül. De a többi is mind a kedvező alkalmat lesi, hogy téged mint hazája ellenségét tőrével ledöfjön! Porsenna állta a szavát, elbocsátotta Muciust, s az etruszk katonák tisztelettel nyitottak neki utat. Rómában is elterjedt híre az eseménynek. Ünnepelték Muciust, magasztalták hőstettét. A római ifjúság példaképe és halványa lett. És mert az etruszk oltár tüze valósággal elsorvasztotta jobb kezét, azontúl balkezesnek, Scaevolának nevezték.

Az etruszk királyt Scaevola páratlan hősiessége és a háromszáz római ifjú esküje annyira megrémítette, hogy követeket küldött Rómába, és önként ajánlott békét a városnak.

Velence, 2010. március

16.Tanácsköztársaság helyettesítő tanárral

Ma én tartom a történelem órát. Herr tanárbácsi beteg. Történelem szakos is vagyok, de mivel a tanár bácsi vitte eddig a történelmet, azért nem vettem át tőle, mint osztályfőnök.

Hol is tartotok. Aha. A Tanácsköztársaság következik. Ez az én kedvenc témám. Akkor ma a Tanácsköztársaságról fogunk tanulni.

Tudjátok, mikor vége lett az Első Világháborúnak nagyon rossz helyzet állt elő az országban. A szegény emberek, akik eddig is utálták a szemét gazdagokat, akik nagyon kizsákmányolták őket rájöttek, hogy kell valamit tenni ellenük. Közben hazaérkeztek Oroszországból azok a hadifoglyok, akik látták, hogy milyen bátrak a proletárok. Le tudják győzni a kizsákmányoló rohadt, szemét, burzsuá, imperialista, kapitalista, vérszívó burzsujokat, akik addig a vérüket szívták, az ő munkájuk eredményéből éltek nagyon jól, mentek üdülni külföldre, állandóan dáridóztak, rabszolga sorban tartották a proletárok tömegeit, a családjaikkal együtt, gyerekmunkára kényszerítették az iskola helyett a diákokat, napi 14-16 órában dolgoztatták őket ezek a szemetek, hogy dőzsöljenek naphosszat, nem dolgoztak, jó ruhákban jártak, nem is Magyarországon vették ezeket sem. Ezek a szemét burzsuák összeszövetkeztek nemzetközileg és kirobbantottak az imperialista háborút, hogy amit békében nem tudtak elszedni a szegény proletároktól, azt megtehessék nemzetközileg háborúban. Ez a szemét nemzetközi burzsuázia nyomorékká tette a katonákat az imperialista célokért, megnyomorították a családokat, a nők és a gyerekek dolgoztak ezután. Na! Ezért vette át a hatalmat a tanácskormány, akik ezektől a szemét, vérszívivó, burzsuá, imperialista, kapitalista gazdag, kulák népségtől elvette a vagyonukat és adta oda azoknak a proletároknak, akiket ez már rég megilletett. Ők a jövő záloga, akik majd a nép hasznára működtetni fogják a javakat mindenkinek a szükséglete szerint fognak adni. Ezek után nem lesz munkanélküliség, gyerekmunka, éhezés, stb. A proletárok és a gyermekeik fognak üdülni járni oda, ahova eddig azok a szemét, gazdag, burzsuá, imperialista, kapitalista, kulák, vérszívók és családjuk járt, elvéve a lehetőséget a proletár szegény emberektől és családjuktól, akik kénytelenek voltak kiszolgálni ezeket a szemét gazdag, burzsuá, imperialista, kapitalista, kulák, vérszívókat és családjukat.

Aztán a végén összefogott a nemzetközi burzsuázia, hogy megdöntse a tanácskormányt, akik azért vették át a hatalmat, hogy, elvegyék ezektől a szemét, vérszívivó, burzsuá, imperialista, kapitalista gazdag, kulák népségtől a vagyonukat és odaadják azoknak a proletároknak akiket ez már rég megilletett. Ők a jövő záloga, akik majd a nép hasznára működtetni fogják a javakat mindenkinek a szükséglete szerint fognak adni. Ezek után nem lesz munkanélküliség, gyerekmunka, éhezés, stb. A nemzetközi túlerő megdöntötte a tanácskormányt, amelyik 133 napig volt hatalmon. Ezután következett a fehérterror, ami tulajdonképpen a fasizmus kezdete.

Az biztos, hogy ez egy lendületes óra volt !

Budapest, 2011 április 30.

17.Hiéna

keresi, hogy segítsen neki megtalálni a régi napló alapján volt osztálytársait. Sajnos nem is emlékszik az ofő nevére, azonban ők adtak neki becenevet. Mondtam neki, hogy lehet nem jó embert talált meg, mert én nem vagyok itt régóta, így tulajdonképpen egy becenevet sem tudok. Mondja minek hívták aztán érdeklődöm, hogy ki lehet az. Ők "Hiénának" nevezték. Várjon, kapcsolom a tanárnőt! Válaszoltam.

Budapest, 2010.

18.Nagy kitüntetés alkoholistának

2003-ban átvettem az iskolát. Én lettem az igazgató. A még aktívan dolgozó nyugdíjasoknak ajánlottam heti 2-6 órát. Éreztem, hogy nincsenek megelégedve. Össze is esküdtek. Az egyik szakszervezeti megbeszélés után a szokásos kocsmában kötöttek ki. Ott megállapodtak, hogy elvállalja mindenki és a vadonat új kollégákat majd kicsinálják és kegyelemből átveszik az óráikat.

Nem kívántam megvárni, hogy végre hajtsák a tervüket. Gondoltam úriember leszek és mindenkinek biztosítom az emelt fővel történő távozást. Az egyik legidősebb kollégát jó magas kitüntetésre javasoltam. Magyar Bálint adta át a Néprajzi (volt Munkásmozgalmi) Múzeumban. Kérdeztem a kollégát, hogy jön-e velem. Persze vigyem fel. Baracskánál megálltam, hogy a júniusi nagy melegben vegyek hideg üdítőt. Ő nem kért. A kezembe vettem egy kétdecis vodkát. Remegett a keze. Gondoltam, hogy átmenetileg lenyugtatom, aztán az ünnepség végén úgy is berúghat a repiből.

Sajnos nem vettem meg. Valahogy nem odaillőnek gondoltam. Nekem lett ebből jó néhány kellemetlen negyedórám. A fickót az első sorba ültették, mert ilyen magas kitüntetéssel az járt. A miniszter még késett is. Volt munkatársamról folyt a víz. Halálsápadt lett. Remegett minden ízében. Rettenetes volt látni a karzatról.

A szónok elég keveset beszélt, de a kitüntetések átadása egy óráig tartott. Én már felderítettem a terepet. Megkerestem a barackot meg a konyakot. Ott álltak szépen kitöltve kehely alakú poharakban. Alig vártam, hogy ő következzen, mert aggódtam, hogy nem tud kimenni a plecsniért. Minden rendben volt. Én a végén a kezembe vettem egy barackot meg egy konyakot. A lépcső tetején vártam, jött fel a tömeg. Kollégám lábai remegtek a lépcsőn. Én elé mentem és beleöntöttem a két piát. Mint az infúzió, olyan gyorsan hatott. Teljesen megváltozott az ürge. Mindenkivel anekdotázott meg viccelődött. Soha többet órát nem tartott az én iskolámban.

Budapest, 2015.

19.Csak a kezét fogtam tanár úr!

Mindig sokat meséltek az idősebb kollégák, hogy a mezősök nyári gyakorlata egy diliház. Mikor a suliba kerültem fenték a fogukat rám. Augusztus közepére osztottak be. Az épület egyik végében a fiúk terme a másikban a lányoké. A folyosó, amelyik összekötötte a kettőt volt a demarkációs vonal. A közös helyiségek és az én szobám is onnan nyílt. Már eleve felhívták a figyelmemet, hogy a fiúk szobájának hátsó bejáratát azonnal zárjam le, ha odaérünk, mert a lányok ott szöknek be.

Elkéstem. Mire mentem bezárni, már nem volt benne a kulcs. Minden esetre az első este kintről odaültem az ajtóhoz. Azon a végén az épületnek nagyon sötét volt. Takarodó után négy lány jött, akik keresztülestek rajtam. Kicsit meglepődtek, de aztán visszasonfordáltak a termükbe. Éjjel fél kettőkor egy lány kirohant az épületből és elszelelt. Reggel mindenki megvolt. Egyéb információs forrásból megtudtam, hogy áldott jó szíve van, mert a közeli baromfitelepet őrző éjszakás portásnak segített minden éjszaka. Az éjszakai műszak egyébként is mindig nehéz volt.

Este tízkor takarodó volt, de 20 percenként fel kellett gyújtanom a villanyt a fiúknál, hogy hazazavarjam a lányokat. Nem hagyták pihenni az urakat.

Az egyik talán századik hazazavarásnál az egyik fiú kiment a wc-re, amikor egyértelművé vált az alsóneműjén, hogy elég közel volt hozzá egy kislány. Én persze minek vegyem észre. Nem tartozik rám. Bementem inni egy kis vizet a konyhába. Zsuzsa utánam jött és esküdözött, hogy ő csak a kezét fogta. Mondtam, hogy nem érdekel és menjen aludni, mert elmúlt éjfél.

Néhány év múlva szüleimnél a búcsúban sétáltunk a családdal. Egyszer csak szembe jött velünk Zsuzsa, egy kisgyerek és valószínű a férje. Zsuzsa letámadott és mindenfélét kérdezett örömködve. Megbeszéltük az aktuális dolgokat és én mosolyogva megjegyeztem, hogy látom neki nem csak a kezét fogtad. Kettőnkön kívül senki sem értette a beszélgetés végét. Zsuzsa vihogva válaszolta, hogy de nem ám.

Budapest2015.

20.Kérem a TSZ szervezés zenéjét!

2016. augusztus 26. Nevezetes dátum az életemben. Átélhettem nagypapám életének egy kis darabját. Állíthatom, hogy nekem már könnyebb volt. A kellemetlent már megszokja az ember.

Telefonáltak, hogy várnak az NSZFI-ben. Szívesen mentem, hiszen általában szakmai dolgokat kellett megbeszélni. Igaz már egy ismerős sem volt, mert lecserélték őket sokkal jobb emberekre. Más feladatot is el tudtak látni.

Két kedves hölgy fogadott. Láthatóan az egyik MyA volt a főnök. A másik beosztott. Leültettek egy nagy asztalhoz. MyA néha fel is állt, mert olyan fontos dolgokról beszélt, hogy azt ülve még talán el sem lehet mondani. A kormány új szakképzési dolgairól. Milyen rendkívül jó elképzelések ezek és ő segít ezeknek a megvalósításában. Ráadásul nekem is. Olyannyira, hogy tulajdonképpen a sült

galambok fognak körülöttem repkedni meg életem végéig igazgató lehetek. Nagyon belelkesedtem és mikor levegőt vett a hölgy rögtön mondtam, hogy nekem a hittanon annak idején mindkét Géza atya örök életet ígért. Úgy gondoltam, hogy az előző szónoklat olyan komoly volt, hogy nekem is valami ilyesmivel kell meglepetést okozni. Kicsit megzavarta a közbeszólásom és talán a kedve is elment kicsit, de bizonyos, hogy kizökkentettem, mert a további glóriás szöveget elfelejtette és rögtön azt a kis apróságot mondta, ami még a tárgyhoz tartozik. Nevezetesen, hogy egy papíron egy mondatot kér cserébe, mégpedig, hogy pont egy év múlva állami iskola akarunk lenni és aláírás.

Ahogy az elején említettem megszokja az ember az ilyesmiket előbb, utóbb. Azt válaszoltam, hogy az a jó, hogy erre nem nekem kell válaszolnom, de remélem, elő van készítve az a nóta, amelyiket négyéves koromban hallottam. Sokszor lejátszották. Minden parasztnak ugyanazt küldték hangos bemondón, aki aláírta a TSZ belépési papírt.

A hölgyek meglepődtek, talán nem is értették. Én elbúcsúztam és megígértem, hogy még visszatérünk rá.

Otthon aztán szegényt tulajdonost leültettem és közöltem vele, hogy most pedig megveszel tőlem mindent, amit csak lehet. Nem szeretném, ha bármi is maradna az iskola nevén. Ez december 31-ig le is zajlott. Azt a mérleget mutogatni kéne. Tíz éve nem volt selejtezés. Most igen. Szóval kisemmiztem az iskolát rendesen.

Mivel elmaradt a cetli a mondattal a hölgyek csatarendbe állítottak mindenkit ellenem illetve az iskola ellen. Most ezt nem részletezem, mert százak érintettek a törvénytelenségekben. Zsarolás meg minden. Persze ezek nem voltak munkaköri kötelességek. Azaz ezek bűnügyek.

Eltelt a tanév és közben mi minden ösvényt és kiskaput kihasználtunk, ami persze törvényes volt. Anyagilag nem is látszott, hogy a háttérben milyen hadjárat folyik ellenünk.

A tanév eseményeit látva a kedves MyA 2016. június második felében már az NGM egyik tárgyalójába

invitált. Persze eleget tettem a meghívásnak, ami úgy kezdődött, hogy győzelem ittasan bevonult felsőbbrendű pofával a terembe és rám sem nézve közölte, hogy na, ugye csak jobb lett volna egy éve már államosítatni magunkat!

Kedves Andrea persze! Akkor kezdjük mondta. Én mindössze annyit kérdeztem, hogy mégis mit szeretnének államosítani? Hát az épületüket, meg ami benne van. Nem államosítani, hanem csak 49 évre ingyenes használatba venni.

Kedves Andrea! Mint Ön is tudja nagyon nehéz volt anyagilag az évünk. Ahhoz, hogy túléljük nekem el kellett adnom mindent. Már csak én maradtam. Felálltam és végigmutattam magamon, hogy itt vagyok és lehet államosítani engem.

Azt hiszem azonnal megértett mindent, mert elkezdett nevetni. Ráadásul hozzáfűztem, hogy persze szeretném megtartani az irodámat és kérem, hogy azt az év 150 millió és ÁFA-t fizessék ki bérleti díjként. Kaució előre 3 év díja.

Szóval nem játszották le a szokásos zenét nekem. Nagypapám nem volt ilyen szerencsés. Sajnos nem emlékszem a zenére. Aki még emlékezne a faluban erre, kérem közölje velem!

Budapest, 2017.

21.Tavaly voltam Csillebércen

Aki Alapon nevelkedett és ott is lakik, az nem tudja, hogy milyen egy pesti belvárosi iskola sportélete. Egy 18x7 méteres udvar. Az épület mellett a körút. Az iskola 1200 tanulója igényli a mozgást. A Diák Önkormányzat szervezni akart egy iskolai sportnapot. Kérték, hogy biztosítsak helyszint erre a célra. Tudtam, hogy nem lesz ingyen. Gondoltam, ha már fizetni kell érte legyen nagyon jó. A pályák az építmények és a környezet. Emiatt a belváros szóba sem jöhetett. Olyan hely legyen, ami megközelíthető tömegközlekedéssel. A jó levegő mindenképpen a Budai Hegyek fele orientált. Rövid gondolkodás után felhívtam a Csillebérci Gyermektábor vezetőjét. Úgy tűnt, nem olyan drága lesz ez a dolog egy napra. Invitált, hogy menjek fel hozzá, nézzem meg személyesen is a körülményeket.

A Moszkva téren felültem a sima kilencvenes buszra. Tudtam, hogy 30-35 perc a menetidő. Lehet, hogy elaludtam, lehet, hogy nem. Magam előtt láttam egy hatodikos fiút, aki a kisközben gyalogol a harmadik utca fele. Nyár van, délidő és rekkenő hőség. Gyalogol, mert kerékpárja az nincs. Pedig még elég messze van a templom, ahol a nagybácsija háza áll. Oda kell menni, mert a szőlőt meg kell kapálni. A kapa az a góréban lesz, mondta az anyuja. Fiam, ha mozog a nyél a kapában, akkor húzz vizet, vagy menj ki a templom elé inkább és az utcai kútból vigyél be egy vödörben, ne hogy beleess a kútba! A kapát áztasd be! Ne egyél sokat a szőlőből, mert még éretlen!

Jaj! Csókolom tanárnő, ocsúdott fel a kisfiú! Éppen kiért a harmadik utcára, mikor szembe jött az úttörő vezető. Jó, hogy találkozunk, éppen hozzátok megyek. Tudod te is mennél úttörő táborba a nyáron? Az a baj, hogy anyukád beíratott hittanra. Úgy döntöttünk, hogy csak akkor mehetsz a táborba, ha kiiratkozol a hittanról.

A kisfiú kicsit meglepődött. Értetlenül állt a tanárnő előtt. A tanárnő arca reménykedőnek tűnt. A kisfiú észrevette, hogy a válasz nagyon fontos az úttörő vezetőnek. Elmosolyodott és arra gondolt, hogy gonoszkodni fog vele. Akkor nem megyek táborba! Vágta rá a választ. A szerencsétlen nő holtsápadt lett. Gyűlölet jelent meg az arcán.

Kutató intézet! Hoppá itt kell leszállni a kilencvenesről azt olvastam a BKV honlapján. Itt a Csillebérci Gyermektábor. Még egy utolsó kép azért megjelent az álomból (?). Az a kisfiú én voltam.

Bent a tárgyalások során elmondtam, hogy először vagyok itt és elmeséltem ezt a 41 éves emléket. Emiatt nem lehettem úttörőtáboros. Jót nevettünk rajta, majd a vezető megjegyezte. Lehet, hogy hamarosan ide csak azok jöhetnek, akik hittanosok.

2011. Budapest

22.Azóta sem tudom, hogy miért dobtak ki az énekkarból (Emlék Thurzó tanár néniről)

Szerdán lesz énekkar. Ki jelentkezik énekkarosnak? Kérdezte a tanárnő. Feltette néhány lány a kezét. Elgondolkodtam. Zsuzsiis, Icais, Editis jelentkezett. Edzésre nem járhatok, mert kinevetnek, más meg nemigen van. Valamire kéne járni, mert aranyosak a lányok. Velem nem nagyon hülyéskednek sosem. Nem lesz ott egyik Sanyi sem a Jóska sem, így talán észrevesznek engem is a lányok. Feltettem a kezem. Tanár néni nagyon megörült. Engem mindig is szeretett úgy éreztem. Rajzból is mindig türelmes volt hozzám. Sosem kiabált velem. Boldog voltam, hogy örömet szerezhetek neki a jelentkezésemmel.

Nagyon szorgalmasan jártam. Bántam is, hogy néha elmaradt, de ennek ellenére megérte. A fellépéseinken, ha kevesen voltunk, mindig szorosan egymás mellé állított bennünket a karvezető, hogy egységesen hangozzanak a dalok. Mindenféle éneket tanultunk. Általában az iskolai rendezvényekre készültünk. Felléptünk nagyon híres emberek előtt. A tanácselnök, a párttitkár, de még szovjet katonák előtt is.

Élveztem a helyzetet, ilyen közel lányokhoz máskor még nem is kerülhettem. Volt olyan, hogy előttem cseréltek szoknyát, meg ilyesmi. Sok minden járt a fejemben a lányokkal kapcsolatban abban az időben. Hetedikes koromban a november hetediki ünnepség előtt még egy utolsó rendkívüli próbára be kellett menni az iskolába.

A próba után a tanár néni odahívott magához és nagy nehezen a következőket mondta: Az a helyzet, hogy neked nem kell jönnöd az ünnepségre. Énekkara sem kell járnod többet.

Nagyon elkeseredtem. Szegény karvezető látta ezt, és kétségbe esve hozzáfűzte. Ne keseredj el, majd megbeszéljük a dolgot. Hírtelen azt hittem, hogy biztos valami politikai oka van, hogy nem énekelhetek többet az énekkarban, mert ha hiszik, ha nem nekem volt egyedül nagyon szép basszus hangon az egész karban.

Velence, 2011. május 1.

23.Hiller meg a felzárkóztatás azzal, aki nem szereti az informatikusokat

Nagy esemény, ha egy városba egy miniszter érkezik. Általában úgy gondolja, hogy van mondanivalója is. Ennek érdekében ilyenkor egy városházán mindent megtesznek, hogy gördülékeny legyen minden az eseményen. Biztosan volt minden előtte. Étel, ital, desszert. Mire a hivatalos esemény kezdődött eléggé lendületes állapotba kerültek. Hiller egyébként is megfontoltan szokott beszélni, de most a lelkesítés érdekében igen lendületes volt önmagához képest.

A hallgatóság az összes iskolaigazgató volt. Jó szellősen ültünk. Soknak tűntünk. Beszélgetni egymással úgy sem lehet, hát úgy magunkban elvoltunk. Megszoktuk már, hogy az egyik fülünkön beengedjük, megszűrjük és csak ami kell az marad a többi a másikon ki. Ehhez mindenképpen unott, de inkább közömbös pofa kell. Mellette azért sok mindennel foglalkozhat az ember.

A ciklus hátralévő részében valami nehézsorsú, nehezen tanuló-kezelhető gyerekek soha nem látott felzárkóztatása következik. Azt hiszem talán nekem ennyi maradt bent. Meg valami nagyon okos nő lesz a felelőse országosan.

Aztán felállt a nő és beszélni kezdett. Amit mondott az nem maradt bent, de az arca az ismerős volt. A szűrés helyett az agyam keresgélni kezdett a fényképalbumokban. ÁÁÁ igen. Mosonmagyaróvár Kossuth gimi. Ő az. Európa díjas a suli. Onnan tudom, hogy ott mellettünk a szállodában valaha elmondta az élményeit. Hogyan is lett ilyen nagyszerű a Kossuth. Mivel előző életemben sokat járkáltam az ő városában véletlenül ismertem oda járókat. Én csak úgy naivan rákérdeztem, hogy miért gimi? Volt ott szakközép is. Igazgató asszony csípőből válaszolt. Nem tudtuk elérni az szakközepes osztályoknál, hogy 4,5 fölött legyen az osztályátlag, ezért megszüntettük ezt a tagozatot.

Ekkor kezdtem figyelni a szavait a nőnek ott Hiller mellett. Szóval ő fogja vezényelni a nehezen tanulók felzárkóztatását. Ezt magyarázta nekünk. Nekem volt vagy 700 ilyen egyszerre a sulimban és sikeresen csináltuk.

Visszatért a Hiller néhány szava közben, hogy újra átrágjam és helyesen értelmezzem, helyére tegyem a gondolatokat.

A ciklus igen. Tehát nem a választásira gondolt, hanem a nő mensesére. Így raktároztam el.

Budapest, 2015.

24.Kisebbséginek érzem ó Ádám magam

Az elmúlt úniós költségvetési ciklusban is kitaláltak rengeteg továbbképzést a közoktatásban. Ingyenes minden. Nagyon csábító ez a dolog azoknak, akiknek kevés pénzük van és érdeklődnek az új dolgok iránt. Ezen alkalomból, ebből a pénzből akarták kiképezni a tanárok minősítéséhez, tanfelügyeletéhez szükséges állományt is. Engem eleve érdekelt a dolog, de a tulajdonosom is kijelentette, hogy elvárja tőlem és a helyettesemtől, hogy elvégezzük és mesterek legyünk. Ráadásul számolgattam is és szerencsés esetben 2015. január egytől százezerrel megnőhetne a fizetésem. Nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen képet vág ehhez majd a tulajdonos pont 2014. karácsonya előtt.

Volt valami továbbképzés, amire egy adatlap kitöltésével kellett jelentkezni. Minden feltételnek meg is feleltem többszörösen is. Nagy reményeim voltak, hogy hamarosan kapok egy beosztást, hogy mikor, hol lesz a kontakt óra. Ezzel ellentétben küldtek egy mailt, hogy sajnos nem feleltem meg a feltételeknek.

Elkeseredtem és ahogy szoktam tenni rá sem néztem a dologra. Néhány nap elteltével bosszantott fel a dolog igazán. Biztos hülye voltam és nem mentettem valamit. Kihagytam valamit. Szerencsére elmentettem az adatlapot. Nyolvannyolcszor átnéztem. Minden lukat kitöltöttem. Minden adat pontos. Melyik nem jó. Betűztem a dolgaimat. Rábukkantam egyre. Egy négyjegyű számra. Biztos ez nem tetszett nekik. Most csaljak? A születésem événél csak hátulról a másodikat rosszul írom be, biztos jó lesz. Furdalt a lelkiismeret, hogy ezt azért mégse.

Még egyszer átnéztem. Volt egy üres kocka. Olvasom. Kisebbséghez tartozom. Akkor tartozzak oda. Pötty! Minden továbbképzésre beválogattak ezután. Helyettesem piszkált, hogy aztán, ha megkérdezik, hogy milyen vagy mit válaszolsz. Kérdéssel fogok válaszolni. Lehúzzam a nadrágom?

Budapest, 2016.

25. Az alkohol meg a minősítés

Néha azért kiszivárog valami a minősítésekről is. Ha megengedtek egy gyöngyszemet megosztanék veletek. Hozzám fordult egy mesterped kolléga tanácsért ebben a helyzetben. Én teljesen gyakorlatias oldaláról közelítem meg az ilyen problémákat. Szóval egy tanár minősítéssel kapcsolatos levélváltás sor következik.

Szervusz Kedves János!

Mi a teendő akkor, ha az igazgató az intézményi delegált is olyan mértékben ittas, hogy alig lehet vele kommunikálni? Attól tartok ez kimaradt az eljárásrendből... Szerencsére ezt nem én fogtam ki, de nem tudtam sok okosat tanácsolni a kollégának sem. (POK, tankerület, fenntartó jutott az eszembe, ha már a saját kollégái "immunisak". Az eljárás intézményi delegált nélkül persze nem folytatható le, és ne a minősítendő pedagógus kolléga járjon pórul.)
Remélem jól vagytok, és a problémás esetek messze elkerülnek Benneteket 😊
Üdvözlettel
Kt.

Szia KT!

Vagy magyarul megírja a POK-nak, hogy részeg volt a két közreműködő és elmaradt. Vár két hónapot a válaszra. Mindeközben piszkálni fogják, hogy miért nem tölt fel. Lehet meg is fenyegetik, hogy eljárást kezdeményeznek ellene és elveszik a mesteriét.

Amennyiben ezt meg kívánja úszni, vegyen egy fél liter vegykót és kínálja beléjük még és elalélnak az eljárás idejére. A delegált helyett töltse fel a feltöltendőt. A jegyzőkönyvben szerepeljen, hogy a delegálton kívül minden résztvevő engedélyezte, hogy vele együtt a c2h6o is részt vett az eljárásban. Cunyiné úgy sincs már, de erről ő sem tudná ki az.

János

Bocsánat!

Még annyit, hogy ha jobban akarjátok álcázni akkor a másik összegképletet használjátok!

c2h5OH.

Erről azt fogják hinni, hogy valami ohás.

János

Kedves János!
Köszönöm, az utóbbi kiegészítés nagyon fontos, mert a C2H6O akár dimetil-etert is jelölhet. Az OH nélkül az alkoholok elképzelhetetlenek😊.
Köszönöm, már a könnyeim is potyognak, mert elkepzeltem a szituációt.
Kellemes hétvégét kívánok!
KT

Budapest, 2016.

26.Működik rendesen?

Ha baja volt egy lánynak az iskola titkárok látták el. Minden női és nem női problémával ők foglalkoztak. Görcsoldó, lázcsillapító meg ragtapasz, ha letört a műkörömmel együtt a rendes is. Nekem sok gondom nem volt. A fiúk nem szoktak panaszkodni. Néha egy-egy elsírta a bánatát, hogy ez meg amaz tanárnő neki rosszabb jegyet adott a megérdemeltnél. Annyival el szoktam intézni, hogy én háromszor annyi idős vagyok, mint te. Te kéred tőlem, hogy kedveltesselek meg egy negyven pluszos nővel? Nem szégyenled magad? Szinte mindegyik megértette és intézte az ügyét maga.

Az egyik fickó tényleg rosszul volt. Beterelték hozzám. Majdnem elájult. Kérdezgettem a bajáról. Nehezen mondta el. Valami klinikai problémája van a férfias szerveivel. Egyszerűen fogalmazva, mintha állandóan tökön lenne rúgva, annyira fáj neki.

Elmondattam vele, hogy az orvos mit mondott. Valahol Kistarcsa fele van a szakellátásuk. Ott meg is vizsgálták, de vizsgálat közben olyan átjáró ház volt a rendelő. Ő oda többet nem megy.

Kicsit jobban lett. Valamit etettem is vele, de gyógyszert már nem, mert már aznap sok darabon túl volt. Ez már hetek óta így volt. Ezért volt rosszul szinte mindig.

Sakkozott a gyerek. Gondoltam, hogy a sportolók a sportkórházra tartoznak. Ott azonnal megbeszéltem a főorvos úrral, hogy másnap kora reggel fogadja. Még a rendelés előtt, mert szeretné mielőbb látni.

Telefonon tudtam meg, hogy napokon belül műtéttel végére járnak a dolognak. Olyan két hét múlva elég nagy társaság volt az irodámban. Az ajtón benézett a fickó. Gondoltam, hogy már jár iskolába. A sok ember előtt mégsem kérdezhettem ki a dolgairól. Mindössze azt kiáltottam oda neki, hogy működik rendesen? Igen tanár úr működik. Volt a megnyugtató válasz.

Budapest, 2016.

27.Lökje át a küszöbön!

Az egyik, talán mátyásdombi tanulónk ritkán járt iskolába. Egyszer aztán vagy 2 hétig nem jött. Behívattam a szülőt, hiszen a gyerek tanköteles volt. Egyébként is aggódtam minden gyerekért. A folyosón vártak rám. Jöttem, mentem és láttam, hogy igen türelmetlenek. Megálltam mellettük és kérdeztem, hogy mi járatban vannak. Tudja tanár úr bennünket hívatott.

Szóhoz sem jutottam, mert azonnal elkezdte ecsetelni a gyerek baját. Depressziós valamitől. Semmi nem látszik rajta. Étvágya is rendben van. Alszik is rendesen. Az orvos azt mondta, hogy ki kell vizsgálni. Addig nem ad neki gyógyszert. Mondtam neki, hogy jöjjön el az iskolába. Itt is tud enni. Még tanul is. Aludni meg hazamegy. A kivizsgálás meg majd lesz.

Az egész betegségben az a legrosszabb, hogy nem lépi át a küszöböt. Ez kicsit meglepett. Vizuális típus vagyok. Elképzeltem, amint felkel, zuhi, reggeli, tornaruci a zsákba, még a wc kicsi pipire és rohan ki, de megtorpan a küszöbnél. Nagyon menne a suliba, de ott a küszöb. Addig nézi, amíg a busz el nem megy.

Megsajnáltam ezt a szegény beteg gyereket. Mindenképpen segítenem kell rajta. Mit tehetek én, mint csupa szív ember. Láthatták rajtam a gyötrelmet. Aztán eszembe jutott a megoldás. LÖKJE ÁT RAJTA! Aztán én gyorsan elszeleltem, hogy mire eszükbe jutna valami más küszöbhöz hasonló, már messze járjak.

A kislány utána rendesen járt iskolába, el is végezte.

Velence, 2015.

28.Csináljon egy iskolát!

2007. és 2008. év egy váltást jelentett életemben. Még 2007. decemberében bejelentették, hogy a TISZK bevezetése érdekében összevonják a Szent István Szakképző Iskolát egy másik hasonlóan nagy intézménnyel. Mindkettő 1300 fős tanulói létszámmal rendelkezett. Teljesen átláthatatlan intézmény alakult volna ki. A magam részéről nem értettem vele egyet, hiszen nagyon jól összerakott, kiváló tantestülettel működő iskolát csináltunk.

Decemberben bejelentettem, hogy én nem vállalom az összevont iskola vezetését. Bódis Kálmánné azt mondta, hogy nem gond, majd vállalja más. Persze ezek után már azt sem kívánták, hogy az intézményben maradjak. Nem is akartam. Az építmény lerombolását nem kívántam közelről végig nézni.

Érdeklődtem néhány helyen, hogy hol dolgozhatnék tovább. Az egyik ismerősöm megemlítette az Athéné szakközépiskola tulajdonosának, hogy ismer egy jó igazgatót.

A magániskola tulajdonosával történt első találkozáskor meglepődve tapasztaltam, hogy egy kiváló belvárosi helyen egy gyönyörűen rendben tartott épületbe hívnak dolgozni. A fenntartó bejelentette, hogy 11 éve működnek és egyre kevesebb a diák. Jelenleg 123 fő van beírva erre a tanévre.

Jöjjön el hozzánk és csináljon egy iskolát! Rendben, mondtam, de minden szempontból szabad kezet kérek. Nem a pénzre, csak a szakmai dolgokra értem. Megkapja! A feltételem, hogy olyan mutatókat hozzon, amilyenek a Szent Istvánban voltak.

2008. július elsején vettem át az iskolát. Időm arra, hogy halogassam a dolgokat nem volt. Egy magán iskolában gyorsan kell eredmény vagy engem is menesztenek.

Augusztusban egyenként elbeszélgettem a tanárokkal. Ott helyben a tantestület 60 százalékát elbocsátottam. Mire volt jó a beszélgetés? Mindössze arra, hogy az életem ezt megelőző részében miket tapasztaltam a tanárokról, és ezzel az illetőt magamban szembesítsem.

Ekkor kaptam segítséget tőletek kedves volt tanáraim. A Ti emléketek is segített abban, hogy átalakítsam a tantestületet. Felvegyek olyanokat, akik kiválóak lesznek. Ezért vannak a jelenlegi tantestületemben Eibel Ágik, Rabi Máriák, Herr Ferencek, Szabados Tamások, Visi Imrék, Óvári Márták, Kovács Ernők, Vitányi Katalinok, Thurzó Zsuzsák. Akiket nem említettem azoknak is köszönöm, hogy megismerhettem őket. Ugyanis elsősorban az ő hiányuk miatt olyan jó a tantestületem.

Jelenleg 1200 fő nappali és több, mint 200 fő estis tanulóm van. Ebben a vizsgaidőszakban 21 szakmai vizsgánk lesz.

Velence, 2010. november

29.Az okos szélsőjobbos

Egy nagyobb populációban előfordulnak szélsőségesek is. Ez így normális. A 20 éves technikus tanulók már felnőttek. Az a 13 lány és két fiú elég jó eredményt produkált ezen a képzésen. Ráadásul egyszerre 4 órám volt velük. Mindenképpen kellett szünetet tartani. Egy idő után szépen megismertem a diákokat. Az egyik fiú mindig bakancsban és fekete ruhában járt. Látszott rajta, hogy vonzódik a hasonló öltözetet viselő szélsőséges csoportokhoz. A lányok egyszer elárulták, hogy milyen szemét. Erre csak akkor jöttek rá, mikor már mindegyikük meg volt neki. Én csodálkoztam és kérdeztem, hogyan lehetnek ennyire rossz emberismerők.

Szóval a képzés végén valamelyik tárgyból vizsgázniuk kellett. Anti is bejött. Egész jól sikerült neki. Miközben adminisztráltam a jegyet, kérdeztem tőle, hogy mondhatok-e valamit. Megengedte.

Tudod az erény, ha az ember érzékenyebb a társadalmi kérdésekre. Ezek az emberek hajlamosak a dolgok megoldását szélsőséges eszközökkel megvalósítani. Te is ilyen lehetsz. Tudod, az ember változik. Lehet, 10 év múlva másként látod a dolgokat. Sajnos, aki a szélsőséges szervezetekhez tartozik, azokat minden rendszerben regisztrálják. Azt tudom javasolni, hogy járj el mindenhova, ami csak érdekel, de ne legyél tag egyik ilyen szervezetben sem!

Elmehetek? Volt a válasznak is beillő kérdés. Persze.

Teltek, múltak az évek. Mindig, minden történik a diákokkal. Egyszer csak betoppan hozzám egy rendőr kinézetű nyomozó. Tisztáztuk, hogy honnan ismerjük egymást. Az apja valami főrendőr volt és még abból az időből, mikor ő is aktív volt.

Ő nem rendőr, hanem NVH-s. Nemzetvédelmi Hivatalos. Egy volt diákunk ügyében keresett meg. Segítséget kér tőlem. Szóval ki az az Anti? Be akarjátok szervezni? Kérdeztem mosolyogva. Hát igen. Ugyanis ő minden szélsőséges rendezvényen ott van, de nem tagja egyiknek sem. Mondta.

Igen, ez ő. Válaszoltam. Elmeséltem az utolsó beszélgetésünket. Szóval valószínű nehéz dolgotok lesz. Jó szakembert küldjetek rá és az elmondottaknak megfelelően beszélgessetek! Ezt tudom javasolni. Azt nem tudom, hogy milyen eredményre jutottak, de a tanárának az intelmeit biztosan megfogadta.

Székesfehérvár, 2015.

30.Még nem köszöntünk el 2008. július 30. óta

2008. július 30. Az a dátum, amikor átadtam a fehérvári iskolát. Mindig tisztelettudó voltam. Amikor a Városházáról jött valaki nagy becsben tartottam. Búcsúzáskor lekísértem az iskola kapujába és ott köszöntem el tőle. Mindig úgy éreztem, hogy ennyi jár a fenntartónak. Az onnan érkezett revizorokat külön öröm is volt lekísérni, mert nekik a hátukat látni élvezet elmenetelkor.

A fenti dátum azért emlékezetes, mert akkor tartózkodtam utoljára az iskolában, hiszen más munkahelyre mentem. Az átadásra a fél Városháza megjelent. Szinte minden osztályról tiszteletüket tették. A négy méteres tárgyaló asztalom hatvan centi magasan meg volt rakva papírokkal. Ezeket nézték meg, hol csak úgy immel-ámmal, hol alaposan. Majd az átadás-átvételi jegyzőkönyv következett. Az utódom közölte, hogy a bárszekrényből hiányzik egy ólomkristály készlet. Valóban kedves Magdi, de azt a kollégáktól kaptam búcsúzás képpen. El is vittem haza tegnap. Nagyon csodálkozott, hogy hogy lehet az, hogy a kollégák ajándékot adtak? Hát így.

Szóval a jegyzőkönyv. A vezető revizorok rakták ki a papírjaikat és közben a csendet megtörve kérdezgettek. Többek között azt, hogy hogyan mertem elvállalni egy magániskolát magániskolai gyakorlat nélkül. Nem akartam sokat beszélgetni velük. Ezért rövidre zártam a témát. Tudjátok, ti az utóbbi egy évben sokat koptattátok az iskola küszöbét. Alkottatok anyagokat. Azokban nagyjából olyan szövegek vannak, hogy ez így nem jó, amaz amúgy nem jó. Ez ezért nem tetszik az azért nem tetszik. Ezt így kellett volna, azt amúgy kellett volna.

Elő kívánom venni ezeket. Kézikönyvnek használom. Biztosan jól el fognak kopni. Ugyanis, amit ti tiltottatok, azt úgy kell csinálni. Szóval mindent ellenkezőleg lesz, mint amit ti jónak láttok. Biztos vagyok benne, hogy eredményes leszek.

Aztán elég csendes lett a jegyzőkönyv aláírása. Ezzel az aktussal megszűntem igazgató lenni. Nem ők a főnökeim.

Nem kísérem le őket. Nem ott búcsúzunk el. Le kell találni annak a 20-25 embernek a lépcsőn. Azaz nem mentem elköszönni a kapuba.

Azóta sem köszöntek el tőlem.

Velence, 2016.

31.Cigány, vagy nem cigány?

Írásom elején egy történettel próbálom felrázni az olvasó szunnyadó érdeklődését a téma iránt. Hol volt, hol nem volt egy szakközépiskola, ahova emberemlékezet óta először beíratták az egyik érettségiző osztályba Rómeót, a cigányfiút. A tanévnyitó szülői értekezletre az édesanya jött el, aki szépen felöltözve jelent meg. Ruházata nem tükrözte hovatartozását, de minden más igen. A tanárok vegyes érzésekkel fogadták a jó hírt, hogy végre egy cigányfiú is le szeretne érettségizni. Lány már több is felkerült a tablókra, de a romafiúk még hiányoztak róluk. Hamar kiderült, hogy a tantestület tévedett. Ugyanis a fiú nem akart érettségizni, csak az édesanya erőltette.

A négy év alatt szinte minden megtörtént, ami ilyen esetben szokott. Néha a végső megoldáshoz folyamodtak a tanárok. Szóltak az anyukának, aki mindig jól elverte a fiát.

Végül hármas átlag felett érkezett el a 12. évfolyam közepére. Anyuka úgy döntött, hogy fiacskája jelentkezni fog főiskolára, szociális területre. A jelentkezési lap kitöltése nem okozott gondot Rómeónak, anyuka mégis felkereste az iskola igazgatóját. Megkérte, hogy segítsen a lap kitöltésében. Otthon mégsem írhatja rá, hogy a szülő nem végezte el az általános iskolát sem, hiszen mindeddig azt hazudta gyermekeinek, hogy főiskolát végzett. A szülő iskolázatlanságáért járó pontok viszont kellettek volna. Az igazgató beszerezte anyuka volt iskolájától az igazolást, hogy még hatodikos korában otthagyta őket.

Eljött a nagy nap, hogy anyuka meglátogassa az igazgató urat. Rómeó a folyosón várakozott kezében a felvételi papírokkal. Anyuka kitépte kezéből azzal az ürüggyel, hogy biztos eltévesztetted, és bevitte egyedül az igazgató irodájába.

Ezután annak rendje és módja szerint rákerült a megjegyzés a lap megfelelő helyére, és az igazolást is csatolták mellékletként.

Ám anyuka körültekintő lévén még egy kéréssel fordult a dirihez. Igazgató úr kérem, ha nem veszik fel állami helyre ezt a gyereket, jó lenne, ha az országos Roma Alap fizetné a tandíjat. Igazolnia kéne, hogy Rómeó cigány.

A válasz kézenfekvő volt. A második szomszédban székel a város cigány önkormányzata. Menjen át és ott pecséttel igazolják a gyerek származását.

Á, ne jó, válaszolt anyuka. Én ugyanis évek óta azt mondom nekik, hogy nem vagyok cigány. Igazolja maga.

Az igazgató hozzászokott a rendkívüli helyzetekhez. Behívta a titkárnőjét és Rómeót, majd elkezdte diktálni: Én Roma Rómeó Önök, mint tanuk előtt kijelentem, hogy cigány származású vagyok. stb.

Ez a ritka esemény, hogy tovább kíván tanulni egy roma fiatal enyhén szólva nem általános. Rendszerváltásunk munka és vagyon nélkül hagyta romáink nagy részét. Felemelkedésük lehetősége nagyon csekély. Többségében vagy bűnözéssel, vagy kemény tanulással tudnak nagyobb esélyt teremteni maguknak. Melyikben segítsünk nekik? Ha lehet a bűnözésben ne. A képzésben igen.

A képzés egyik oldalról pénzbe kerül, a másik oldalról komoly munkával jár. Az eddigi önkéntes lehetőségeket igyekeztek elkerülni, hiszen hagyományaik között nem szerepel a tanulás elsődlegessége. Kevés, ha a tankötelezettségüket korhatárhoz kötjük. Ez nem jelentett eddig sem megoldást.

A roma és a nem roma állampolgárok tankötelezettségét ezután egy szakmai végzettség megszerzéséhez kell kötni. Képességvizsgálat tárja fel, hogy milyen szintű tudás megszerzése optimális az egyén számára. A végrehajtásban sem szabad engedékenynek lenni. A mennyiben környezete végzetesen akadályozza tanulmányi előmenetelét, azonnal ki kell emelni, és bentlakásos iskolába kell helyezni. Ez a „kényszerképzés” nem csak a társadalom számára szükséges, hanem az egyén számára is előnyös.

Ez kerül, amibe kerül. Országunk jövője a tét. Ne legyen éhséglázadás!

Velence, 2011.

32.Lányok csak a vőlegényt ne!

Hogyan lehetne pénzt szerezni a magániskoláknak is. Ez a gondolat foglalkoztatta a fővárosban működő alapítványi iskolákat. Megirigyelték, hogy az állami TISZK-ek fürdenek a pénzben. Létrehozták a magán iskolák laza TISZK-jét. Nem részletezem a zsebre dolgozási kísérleteket, azonban igyekeztem azért jó színben is feltűnni a baráti iskolák igazgatói előtt. A TISZK vezetője egy valamilyen közös programon szerette volna megbeszélni a legfontosabb ügyeket, ami egyben kellemes is lett volna.

Felajánlottam, hogy felénk minden feltétel adott erre. Ott van a tó a hegyek a Pákozdi Emlékmű, a vendéglők.

Ráálltak a dologra. Megszerveztük legjobban a programot. Az iskola idegenforgalmis diákjai felkészültek. Kiválóan sikerült. Volt ott minden. A buszon én szórakoztattam a kollégákat a terület magyar történelmi kapcsolódásairól. Tudjátok, minden sarkon történt valami 5-10-100-500-1000 éve. Tanultuk iskolában, de most a helyszínen láttuk a történet helyszínét.

A Pákozdi Emlékmű múzeum épületének egyik termében volt a megbeszélés. Arra nem is emlékszem, hogy miről volt szó.

A diáklányaim elfoglalták magukat az épület körül ólálkodó magyar honvédekkel. A kirándulás a Sukorói Reformárus templom belsejében kezdődött. Mindenki leülhetett a hajdani haditanács résztvevőinek helyére. A gyalog kirándulás is sikeres volt az Ingóköveknél.

A gyalogtúra nagyon emlékezetesre sikeredett, mert a tűző nap kiszárította az embereket. A túra vége a Nadapi Kocsmában ért véget, ahol nekem az egyik diákfiú két nagyfröccsöt hozott, hogy iszogatás közben is tudjak beszélni. A többiek is nagyon jól érezték magukat. A fizikai fáradtság múltán felballagtunk a templomhoz, ahol Vörösmartyt is keresztelték. Nagyon kellemes hűvös a hely.

Az egyik művész kollégám készült egy zenei bemutatóval. Megtapasztalhattuk a templom kiváló akusztikáját. Nagy élvezet volt mindenkinek.

Az utolsó állomás a Szintezési Ősjegy megtekintése volt. Nem vállalták a további gyaloglást. Nagyon sajnálom, mert egy szép kis ösvényen mentünk volna fel a Bence hegy tetejére. Ezt busszal pótoltuk.

Mikor már elegük volt a történelemből estefelére járt az idő. A Sukorón lefoglalt vendéglői asztal már terítve várt bennünket. Nagyon jó a vendéglátás ott. Ajánlom mindenkinek.

Péntek este lévén nem csak mi voltunk. A Gémeskút Étteremben ilyenkor általában lakodalmat szerveznek. Szeretik ezt a helyet ilyen célokra is.

Belemerültünk az evésbe. Sokat beszélgettünk, de a diákjaim a sok beszédet nem szeretik. Látták, hogy a lakodalmasok hova járnak dohányozni. Azt is, hogy az esküvőn sok a katona. Lányaim mivel már befejezték az idegenvezetést kicsit felszabadultan elmentek cigizni. Mindig szépek voltak a csajok nálunk. Egyre több dohányzó katona lett. Kezdtem kicsit aggódni, hiszen én itt lakom. Amennyiben a lányaim botrányt csinálnak, azt fogják mondani, hogy az én iskolám tanulói.

Kértem a lányokat, hogy egy pillanatra jöjjenek félre! Jó közel jöttek és határozottan kijelentettem, hogy lányok, csak a vőlegényt ne!

Ui: Figyelj gyermekem! Engem itt Nadapon úgy ismernek, hogy nem iszom. Nem akarok illúzió romboló lenni. Hozz nekem két fröccsöt! Az egyiket édesből a másikat szárazból csinálja! Ja, meg a legnagyobb pohárba legyen! -Maga ennyit iszik tanár úr? Az egy liter bor. – Nem sok az. Az egyik fröccs azért kell, mert szomjas vagyok. A másik meg azért, mert élvezni akarom a zenét, amit a tanárnő produkál ott fent a templomban mindjárt. Nem lesz egy liter, mert csalnak. Meg foglalkozz most már a fröccsökkel ne velem!

Velence, 2014.

Hiéna

A diákok gyakran adnak gúnynevet tanáraiknak. Ezek a leggyakrabban igen találóak. A kettőezres évek elején kaptam egy telefonhívást Szombathelyről. Egy volt szentistvános diák telefonált. Mondta, hogy meglehetősen régen járt ide, akkor még nem is Szent Istvánnak hívták az iskolát. Még nem volt érettségi találkozójuk. Most szeretne szervezni. Az osztályfőnökét keresi, hogy segítsen neki megtalálni a régi napló alapján volt osztálytársait. Sajnos nem is emlékszik az ofő nevére, azonban ők adtak neki becenevet. Mondtam neki, hogy lehet nem jó embert talált meg, mert én nem vagyok itt régóta, így tulajdonképpen egy becenevet sem tudok. Mondja minek hívták aztán érdeklődöm, hogy ki lehet az. Ők "Hiénának" nevezték. Várjon, kapcsolom a tanárnőt, válaszoltam.

33.Tudom milyen köcsög

Azért jöttem …, azért jöttem, mert van egy örömteli hírem. Nektek most a tél végén gyakorlatra kell mennetek óvodába. Ti animátorok megtanultátok, hogyan kell játékosan eltöltetni az időd minden korosztállyal, de az óvodásokkal nem. Ez két hét. Szóval nem sikerült megnyernem őket ehhez a szép feladathoz.

A diákok mindent a fejemhez vágtak. „Voltak ők már óvodások”. „Elmennek az iskolából, ha ezt teljesíteni kell”. „Hoznak orvosi igazolást”. Nem folytatom. Az én válaszom egyszerűen hangzott. Menjetek, mert már megigényeltem utánatok az utolsó normatívát is. Olcsóbbak lesztek, mert a vizsga költségek elmaradnak. Amúgy szerintem életetek egyik legnagyobb élményét hagyjátok ki. A legjobb az volt, mikor reggel anyuka telefonál, hogy azért ő hív, mert a lánya nem tud beszélni, annyira fáj a torka és visz orvosi igazolást. Mondtam, hogy elfogadom, de akkor csak jövőre tudja pótolni és egy évet csúszik a vizsgája. A kislány persze jött gyakorlatra.

Egy szónak is száz a vége. Hatalmas élmény volt mindenkinek. A kis ovisok elvarázsolták a gyerekeimet. Minden nap két órát közöttük ültek, aztán ők szervezték a játékot. Hihetetlen történetek keletkeztek. Az egyik kisfiú azonnal kinézte magának az egyik lányomat. Közölte vele, hogy csak ő tetszik neki és csak ő törölheti ki a seggét. A pech az volt, hogy a kissrác hasmenést kapott. A Péter nevű tanulóm egyedül képviselte az erősebb nemet. Minden fiú rajta lógott és minden szünetben fociznia kellett.

A vezető óvónő jellemzései megvannak. Nagyon jó olvasni mindet. Felemelő érzés a sok dicséretet felidézni.

A következő tanév évnyitóján az első sorban ültek a gyakorlatosok, mert még egy szakmára maradtak.

Egyébként az előkészítést egy fiatal TF-es csinálta velük. A játékokat, azok forgató könyvét előre megcsináltatta, bekérte tőlük. Persze a közösségi oldalon csinálták mindezt és segítettek egymásnak.

Ott alkalom adódott arra is, hogy elpanaszolják a fiatal tanárnőnek, hogy milyen köcsög a diri. Fafej meg minden. Tudom milyen köcsög, mert az apám, válaszolta.

Budapest, 2015

34.Visszahoztuk, mert csak elájult

Ilyen nagy iskolában előfordult, hogy egy- egy diák beteg lett. Néha a mentőt is kihívták. Ennek megvolt a normális kezelési módja.

Egyszer jött a mentő szirénázva, mert egy fiú elájult. A mentősök gyorsan berakták a mentőbe és szirénázva elviharzottak. Mire leértem a portára a mentő ismét megjelent a kapuban. Kirakták a gyereket és már fordultak is meg. Kirohantam, hogy miért hozták vissza? Csak nem evett tegnap és ma sem és ezért ájult el. Etessék meg!

Erre is megvolt a normális kezelési mód. Megnéztem, hogy hol lakik és ki a polgármestere. Felhívtam és közöltem vele, hogy van egy gyereked, amelyik ide jár. Mivel otthon nem kap enni én adok neki ebédet, de a számlát minden hónapban küldöm neked. Fizesse az Önkormányzat. 5-6 ezer lesz, attól függően, hogy hány napos a hónap. Nem reklamált egyetlen polgármester sem. Annyit szoktak kérdezni, hogy mi volt. Akkor elmondtam mentős sztorit.

Az egyik eset nehezebb volt. Nem az önkormányzattal, hanem a szülőkkel. Ugyanis már kaptak segélyt, csak nem a gyerekeket etették belőle. Abból levonták az ötezret és azt küldték az iskolának. Nagyon felháborodott az anyuka. Első menetben megkereste a nagycsaládosok egyletét, ahonnan azonnal hívott az elnök. Nagyon leteremtett. Én türelmesen tűrtem a dolgot, majd egy levegővételt kihasználva megkérdeztem, hogy ismeri-e a családot? Nem. Volt a válasz. Megkérem, hogy menjen el Isztimérre és visszafele jövet álljon meg az iskolánál és megbeszélhetjük a dolgot.

Hangnemet váltott. Igazgató úr köszönöm. Megértem a dolgot. További jó munkát!

Azt nem tudom, hogy mi történt a következő percekben. Ugyanis negyed óra múlva már az Oktatási Minisztériumból zaklattak. A szöveg szinte ugyanaz volt. A válaszom is. Az ő reakciójuk ugyancsak ugyanaz. Nem akartak utazni és inkább megköszönték a segítségemet.

A gyereket a tanév után hentes tanulónak tettem. Egyen húst is, amennyit akar. Jártak gyakorlatra húsüzemekbe. Ezekben enni is kaptak kétszer, háromszor naponta. Amikor kicsit messzebb voltak, nem jött be megenni az ebédet is az iskolába. Azt másnak adták oda.

Ezt a szülők megtudták és elkezdtek követelőzni, hogy a kimaradt napok ebédpénzét kérik. Én simán közöltem, hogy amíg én leszek itt a vezető, addig Ön innen pénzt nem fog kapni.

Szóval, akkor egy ügyvédet uszított rám. Az ügyvéd telefonba közölte a jó hírt. Én megsértettem az szülők személyiségi jogait, mert elmondtam, hogy a gyerek az éhségtől elájult. Ami nem is igaz. Nem attól ájult el.

Nem hatódtam meg. Kedves ügyvéd úr! Menjünk bíróságra! Az én volt tanulóim ülnek a fehérvári és a környékbeli rádiókban. Minden tárgyalást nyilvánosra kérek. Ők ott lesznek. Én minden mondatban többször elmondom az Ön nevét, titulusát és, hogy azt a szülőt védi, aki éhezteti a gyerekét. Ha ez Önnek kell, állok elébe.

Igazgató úr! Felejtse el a beszélgetést! Visszaadom a megbízást.

A diák végigjárta a szakmai évfolyamokat. Március végén töltötte be OKJ vizsga előtt a 18. életévét. Ő másnaptól nem jött iskolába. Egy hétre rá a pesti Bercsényiből kaptam levelet, hogy küldjem a papírjait, mert ott fogja befejezni a tanulmányait. A nagybátyjához költözött.

Nekem fogalmam sincs, melyik gyerekről van szó. Biztosan láttam, de nem tudtam, hogy ő az. Nem szoktam megkérdezni senkitől. Az nem érdekes, hogy melyik az. Nekem nem kell tudni. Ma sem tudom. Lehet, hogy találkoztam vele már többször is, de lehet, hogy nem. Onnan tudnám meg talán, ha azt mondaná, hogy köszönöm. De ezt sem várom.

Velence, 2011.

35.Új szülőfalu kell!

1971. júniusában Thurzó tanárnő megsúgta nekem, hogy megadta az ötöst rajzból. Eddig ezt illúziónak tartottam. A legjobb jegyem négyes volt eddig. Nagyon örültem neki, hiszen ez a tantárgy nem volt a kedvencem. Ma már tudom, hogy a tanárnő hibája is volt, hiszen nekem nem tudta átadni a rajzzal kapcsolatos ismereteket. Egyszerűen más módszerrel kellett volna engem tanítani. Néhány hónappal később a középiskolában ezt a problémát Francsics József grafikus művésztanár meg is oldotta. Jelenleg 140 grafikus tanulóm van és az egyik tanárom már egyetemi tananyag.

Szóval visszatérve 1971. júniusára a ballagást követő tanévzárón nagyon vártam, hogy a 4,9-es átlagomra oklevelet és jutalomkönyvet kapok. Természetesnek tartottam, hogy testnevelésből ötös nem leszek. Az igazgató szépen sorba adogatta át az okleveleket, dicséreteket, jutalomkönyveket. Én észrevettem, hogy a névsorban már elkerültek. Néztem az igazgatóra. Ő (ő) egyszer szemkontaktusba is került velem, de hirtelen el is kapta a tekintetét.

Az ünnepség befejeződött. Semmiféle jutalmat és egyebet nekem nem adtak. Visszamentünk az osztályba, ahol megkaptuk a bizonyítványokat. Kinyitottam, belenéztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a testnevelés hármas. Visszanéztem tanáromra, aki nem mert rám nézni. Ekkor elérzékenyültem. Nem a hármas miatt. Ekkor kezdtem értékelni a rajz ötöst. Ott háttal az osztályfőnökömmel egyben testnevelőmmel megfogadtam, hogy ha törik ha szakad a rajzot megtanulom. (olyannyira sikerült, hogy rá 4 évre mérnöknek mertem jelentkezni). Az osztályfőnökömmel azóta is csak háttal szeretnék maradni.

A szüleimnek mondtam, hogy menjenek haza, én még beszélgetni akarok valakikkel. Otthagytak. Elindultam gyalog, és egy nagy kőrt tettem a faluban. Végiggondoltam az eddigi életemet. Rájöttem, hogy semmi gond nem lenne velem, ha nem járnék templomba. Ha járnék, akkor pedig lennék rossz tanuló. Példakép nem lehetek itt. Ezek az emberek engem utálnak.

Tudtam, hogy ide vissza nem jöhetek. Semmi jót nem várhatok a település vezetőitől. Megkeserítenénk egymás életét. Azt is tudtam, hogy a szüleimtől kevés anyagi és sok erkölcsi támogatást kaphatok. Nagyon sok múlik rajtam, hogy hogyan alakul a további életem.

Megfogadtam, hogy új szülőfalut kell magamnak találnom. Mindenképpen kell egy hely, amit otthonomnak tekinthetek. Számomra ez a nap tényleg ballagás volt. Végigballagtuk az osztálytársakkal az iskolát, én pedig magam elbúcsúztam a falutól. A Visiköz kivételével minden utcában voltam. Hamarosan kiderült, hogy felvettek középiskolába, és kollégiumba. Azóta én Alapra idegenként látogatok. Semmi érzelmi kötődésem nincs. Elvették tőlem a gerinctelen patkányok. A középiskola alatt kiválasztottam azt a települést, amelyiken élni szeretnék a továbbiakban. Ez azonban egy másik történet.

Velence, 2011. január

Útközben a Hegyi beszéden gondolkodtam. „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa” Mikor belegondoltam, nagyon megrémültem. Mennyi ember életét tettem én már tönkre. Akit nem homályoltam fel és lelki szegény maradt, milyen boldog volt, mikor a főnöke vett neki egy üveg sört. Akiket felvilágosítottam és lelkiekben gazdaggá tettem, tüzet gyújtottam bennük a szépre, jóra, értékesre, ilyen esetben bosszankodnak a főnökre, hogy egy üveg sörrel akarja kiszúrni a szemét és ennyire értékeli a munkáját, amit a cégért tett. Én boldogtalanná tettem ezeket. Bűnös vagyok ATYÁM!

Kedves Szülők! "A gyermekem tandíját kérem csökkenteni, mert egyedül nevelem" kezdetű írásának nem én vagyok a címzettje! Sok az egyedülálló férfi ebben az országban, ezért ez nem indok. Ne tőlem várja az orvoslást, mert már nős vagyok.

A mai feladatomat teljesítettem. Azt hittem büszke leszek a pedagógiai tudásomra. Az első menetben azzal próbálkoztam. Kész kudarc volt. A siker érdekében aztán szaktudást váltottam. Elővettem az etológiai tudásomat. Működött. Hogyan kell a baromfikkal bánni? Ez bejött. A második menet a baromfiudvarról szólt. 100 százalékos siker. Hála neked Dr. Czakó professzor! Sosem hittem, hogy még hasznos lesz az előadása tanár úr. Mosolyogtam rajta, hogyan kel fel a marha, hogyan iszik a sertés és hova szeret tojni a tyúk. Az első menetben a kotkodácsolásról jutott eszembe Tanár Úr. Akkor esett le, hogy tantárgyat kell váltanom.

Válasz Fűrész István úrnak

Válasz

Uram! 2008. június 30-án feltett nekem egy kérdést A Szent István Szakképző Iskola tantestületi záró értekezletén. Tudom, a szándéka teljesen egyértelmű volt. Megalázni engem. Ön nem is gondolta, hogy milyen közel volt a saját megalázásához. Győzelemittas pofával feszített az asztalnál.

Uram! Az ön személyisége nem tudta volna elviselni, ha akkor én megválaszolom a feltett kérdést. Emlékszem, mikor a városházán elutasítottam az önnel való párbeszédet, hogy a jogszabály szerint ön alkalmatlan velem beszélni. Zöld, piros, sárga és fehér színek váltakoztak az arcán. Ezt nem akartam.

Aztán azzal fenyegetőztek a bizottsági ülésen, hogy bíróságra visznek. Röhögtem halkan önökön. Mivel azzal a vádirattal, amelyiknek a 11 darab pontjában beidézett jogszabályi helyekből 10 darab sosem létezett? A 11. igen. Az egész Államháztartási törvény. Mivel a címet nem sértettem meg, tehát azzal is kitörölhették volna.

Szóval nem volt mivel bíróságra menniük. Csak egy hamis kreálmánnyal rendelkeztek.

Tudja mit gondoltam akkor? Leszarom az igazamat meg önöket. Nem idegesítem magam tovább. Sok sikert a továbbiakhoz! Aztán jött a záró értekezlet. Elégtételt akart venni. Hát lássuk. Tudta, hogy rengeteg pénzt szereztem pályázatokkal. Korábban a Szakképzési Fejlesztési Bizottságtól is. Aztán változott a helyzet. Ön és Bódisné bevarázsolták magukat ebbe a testületbe. Először csak azt tudták elérni, hogy az én pályázatomat tartalék listára tették. Erre valaki visszalépett és megkaptuk a pénzt. Elegük volt ebből. Ezek után önök ketten minden pályázati bírálatnál elérték, hogy ne nyerjünk.

Én először naivan csodálkoztam, hogy mi a fene van, de a bizottság egyik tagja szólt, hogy ne erőlködj, mert a Fűrész-Bódis kettős sosem akar adni pénzt nektek.

Akkor meg minek pályázzak? Szóval uram. A záró értekezleten nem kívántam nehéz helyzetbe hozni az informátoromat és főleg magát, mert a továbbiakban is az iskolám felett döntési jogkörrel fog bírni. Volt gyerekszobám és nem vagyok hülye.

Gondolom kíváncsi rá, hogy ki adta ki magukat! A megfejtés nem nehéz.

36. Ki vagyok én?

Ne haragudjatok kedves olvasók, de szerintem némi magyarázat kell nektek ezekhez az írásokhoz. Szóval az, aki egy volt üzemtulajdonostól tanult zenét ,mert a szerencsétlen osztályidegen éhen halt volna, aki hallotta a falu hangos bemondójából, hogy kinek küldik a zenét, mert aláírta a TSZ belépési papírt, aki evett a nagyapja őszi barackjából, aminek fáit egy évre rá a TSz elnök kivágatott, aki látta a nagypapa lovait, amelyeket kihajtottak az udvarból vágóhídra, hogy a papa ne is tudjon dolgozni, mert feltűnő lett volna a tudása, aki látta az apja könnyeit, amikor a Sárit (ló) el kellett adnia, mert a rendelet előírta, hogy csak a Csillag maradhat, hogy egy lóval ne is tudjon szántani, aki most már tudom, hogy mennyit dolgoztam nyaranta cselédként a család volt földjein, akinek és testvéreinek megmondták, hogy nem is számíthatnak a faluban semmilyen munkára hiába tanulnak, aki egy éjszakát átkártyázott és ivott az ÁVO egyik alapítójával (9 volt), hogy bekerüljön a háziiparos klikkbe, akinél az üzemben 84-ben Gorbacsov azt bizonygatta, hogy milyen jól dolgozunk ellentétben velük, akit a rendszerváltáskor a 2 doktorral egyszerre rúgtak ki a cégtől, aki látta a mezőgazdaság szétbarmolását kétszer, akinek nem kellett tanítani a legmodernebb mezőgazdasági technikát, mert megint szinte lóval szántottak, aki a szemébe mondhatta az egyháznak iskolát "vissza" adó képviselőnek, hogy Te biztosan tudod, hogy mi volt az egyházé, mert annak idején te államosítottad, aki két iskolát felemelt már az vagyok én.

37. A péterekkel nincs szerencsém

valasz1

Közel 16 év után talán közkinccsé lehet tenni, hogy mik is történnek az oktatásban. Igazgatóként néha ahhoz is lesz közünk, amihez nincs. Péter munkatársam történelem-magyar szakosként dolgozott az iskolában. Annyira nem voltam elájulva a munkájától, de az elbocsátását nem fontolgattam, mivel a pokorni féle szakszervezetben aktívan tevékenykedett. Minek bonyolítsam az életemet, ha nem égetően szükséges. Mint minden ilyen hanyag hozzáállásomat mindig megbántam utólag.

Ez aztán nem egy sima ügy lett. Történt ugyanis, hogy egyszer csak egy nagyon fontos vendég jelentkezett be hozzám. A város egyik fidesz potentátora, a közgyűlés egyik meghatározó alakja, az alapítványi fősuli szintén Péter nevű rektora.

Megtisztelő volt számomra, hogy ilyen magas rangú ember nem hívat, hanem személyesen jön. Mivel nem voltam gyakorlatlan tudtam, hogy ez nem egyszerű látogatás, hanem valami kell neki.

A mosolygások után persze ki is derült. Tudom-e, hogy az én Péterem felesége nála dolgozik és tudom-e, hogy nagyon rosszban vannak. Lejáratja őt a neten is. Rúgjam ki Péteremet az ő kedvéért.

Köpni tudtam, de nyelni nem. Átfutott az agyamon, hogy ha kirúgom meg lesz elégedve, de az én lelkiismeretem nem. Ha nem rúgom ki, elbúcsúzhatok Fehérvártól.

Ahogy annak idején az úttörővezetőnek hatodikosként a szemébe vágtam, hogy inkább hittanos maradok és nem megyek úttörő táborba, neki is a szemébe mondtam, hogy nem. Mosolyogva. Hát az arca volt mindenféle. Röviden kérte, hogy gondoljam át még egyszer és elsietett.

Persze nemsokára üldözőbe vettek és elhagytam Fehérvárt, de nem bántam meg. Annak ellenére nem, hogy Péterem azóta is kígyót békát pletykál rólam teljesen alaptalanul. Persze lehet szerencséje lett és boldog házasságban él az akkor Péter által közölt leszbikus feleségével. A szendvics az mégsem zsíroskenyér.