Vajdahunyad vára
A Budapest szívében található Vajdahunyad várának
hivatalosan Történelmi Épületcsoport a neve, amit az 1896-os millenniumi
ünnepségekre építettek fel a Városligetben található Széchenyi-szigeten Alpár
Ignác tervei alapján. A magyar honfoglalás ezer éves évfordulójára rendezett
ünnepségsorozat részeként az Ezredéves Országos Kiállítás befogadására szolgáló
épület elkészítésére 1893-ban írtak ki tervpályázatot. Alpár Ignác egy három
részre tagozódó épületcsoport – mely ábrázolja a magyar építészet ezer éves
történetét – tervével nyerte a kivitelezés jogát: egy Árpád-házi, román
stílusú, egy Anjou-Hunyadi, gótikus és egy Habsburg reneszánsz-barokk egységből állt az eredetileg – a szoros határidő miatt – favázas épületcsoport, amit 1896. május 1-jén ünnepélyes keretek között adtak át.
Hidaskapu ,oroszlános kőhíd
Hogyan lett a Történelmi Épületcsoportból Vajdahunyad
vára?
A
kiállítás zárása után az épületbe a Mezőgazdasági
Múzeum költözött, azonban csak két évre, mert a tó nedves talaján az
ideiglenesre tervezett alapozás és a favázas szerkezet miatt az épület
balesetveszélyessé vált, ezért le kellett bontani. Mivel az épületcsoport –
amit Ferenc József is kitüntetéssel jutalmazott – nagy sikert aratott a sajtó
és a látogatók körében, 1902-ben megindult az újbóli felépítése, ezúttal
azonban már tartós, időtálló anyagokból. Az épületcsoport legjellegzetesebb része az erdélyi Vajdahunyad várát mintázó főhomlokzati
gótikus rész, ezért is
kapta a Történelmi Épületcsoport
a látogatóktól a Vajdahunyad vára elnevezést. A második világháborúban az
épület bombatalálatokban megsérült, rekonstrukciója 1959-ben fejeződött be, 1991 óta pedig műemlék.
A kápolna és a hozzá csatlakozó
kerengő
A templom eredetileg a múzeum könyvtárának épült,
azonban az I. világháború során a vár udvarán ápolt sebesültek és a
környékbeliek kérésére 1916-ban kápolnává szentelték, ahol minden vasárnap
szentmisét tartanak, és gyakran esküvők és koncertek színhelye. A kápolna alaprajza a lébényi
templomét, míg a kapuja a XIII. századi bencés apátsági templom, a jáki templom
kapuját mintázza.
A várban jelenleg két torony
látogatható: a Kaputorony és az Apostolok tornya. A Kaputorony legalsó szintjén
a második világháborútkövetően
egy kutató dolgozott, és egy hatalmas szekrényt helyeztek el az irodában, amelyet
évtizedek múlva, a
torony felújításakor félretolva egy elfeledett kis fülkét találtak. A helyiségben több
mint 100 éves tervdokumentációra, még Alpár Ignácz által tervezett méretarányos
térképekre bukkantak. Miután megnéztük a toronyban található vártörténeti
fotókiállítást – amely archív felvételein mutatja be a vár történetét –
kimentünk az Ostromfolyosóra, ahonnan a Városligetre és a vár udvarára
láthattunk rá.
Ezekkel
merőlegesen lévő falon a hármas nyílású olaszos
loggia Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix reliefjével a vajdahunyadi Mátyás-loggiát utánozza.
2017
tavaszán a román épületcsoport előtti területen felavatták a legnagyobb magyar agrárpolitikus,
Darányi Ignác egykori földművelésügyi
miniszter szobrát, aki
a Magyar Mezőgazdasági Múzeumot megálmodta. Az alkotás egy padon, ülő helyzetben, ábrázolja a minisztert, kezében iratokkal.
A
gótikus épületcsoport várudvar felőli része a Hidaskapura merőleges dómhomlokzattal kezdődik, melynek legjellegzetesebb motívuma a Róth Miksa üveg- és mozaikművész műhelyében készült hatalmas, küllőköves rózsaablak.